Pedagógusok arcképcsarnoka 2020

2021.02.19. 15:20

Könyv örökíti meg munkásságukat

Példát mutattak a diákoknak, megmaradtak tanítványaik, volt kollégáik emlékezetében.

Raffay Zoltánné elnökségi tag

A debreceni székhelyű Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület gondozásában és kiadásában nemrégiben megjelent a „Pedagógusok arcképcsarnoka 2020.” kötet. Szokatlan körülmények között, egy fenyegető világjárvány árnyékában születtek meg ezek a visszaemlékezések, arcképvázlatok. A 91 volt kolléga közül tizenöten megyénk szülöttei, innen indultak, vagy itt váltották valóra álmaikat. Tevékenykedtek legjobb tudásuk szerint, példát mutattak a rájuk bízott gyerekeknek, hallgatóknak, megmaradtak tanítványaik, volt kollégáik emlékezetében. Így ezután nem csak a fejfa őrzi életük éveinek számát, e könyv megörökíti munkásságukat úgy, hogy az követendő példa lehet az utókornak.

Követendő példa

– Vitéz Adamóczki Béla Berkesz szülötte, katonazenész, karmester, művésztanár, klarinét- és tárogatóművész, zeneiskolai alapító igazgató volt. Deme Sándorné Tenke Ágnes buji óvónő. Szülőfaluja óvodájában 1967-től 1987-ig foglalkozott a gyerekekkel, a szülők és a gyerekek nagy megelégedésére. Dr. Hollósi János tiszafüredi görögkatolikus teológiai és filozófiai tanár 1961-től 2011-ig a Nyíregyházi Görög Katolikus Főiskola vezető tanára volt. Hudráné Éles Jolán laskodi magyar–történelem szakos általános iskolai tanár tanított Baktalórántházán, Petneházán, Újfehértón, Balmazújvárosban és Hajdúnánáson is. Ivancsó László nyírparasznyai mérnök-tanár, egyetemi oktató. A Műszaki Egyetemen szakoktatói, tanszéki, majd intézeti mérnöki beosztásban dolgozott. Dr. Korponay Béla Nábrádon született egyetemi tanár, angol nyelvész, a Miskolci Egyetem angol szakos képzésének egyik alapítója. Lenkovics Antal petneházi származású tanító, tanár. Egyeken, Tiszacsegén, Berettyóújfaluban és a debreceni Bárczi Gusztáv Általános Iskolában tanított. Nyulasi Imre Székesfehérvárról került a nyíregyházi Kálvineumba. 1960-tól matematikát tanított a Nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképzőben, majd a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Nyulasi Imréné Tóth Erzsébet Tiszakesziből indult, magyar–német szakos középiskolai, később tanítóképző intézeti tanár, tanított a nyíregyházi Kálvineumban, a középfokú tanítóképzőben és a Kölcsey-gimnáziumban is. Szabó Antalné Nagy Gizella kemecsei származású tanító Nyírbogdányban, a Kazinczy általános iskolában tanította a diákokat 35 éven át. Szabó György tiszavasvári születésű testnevelés szakos tanár, tornaszakedző, versenybíró. Tapasztalatait, tudását a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán kamatoztatta. Dr. Szabó Tibor érpataki orosz–angol szakos középiskolai és főiskolai tanár. 1978-tól a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola orosz tanszékén dolgozott, ő volt az 1994-ben Beregszászon beindított speciális képzés tanszéki felelőse. Dr. Szemerszki Miklós matematika–fizika szakos középiskolai tanár. 1964. augusztus 1-jétől az akkor induló Vasvári Pál Gimnázium igazgatója lett. Dr. Szűcs Jánosné Buda Viola Ibolya rohodi tanító 1948-ban a falujában kezdte pályafutását. 1963-tól nyugdíjazásáig a berettyóújfalui 2. számú általános iskolában, valamint a kisegítő iskolában tanított. Dr. Veress Gézáné Lőrinczi Anna geszterédi származású magyar–történelem szakos középiskolai tanár, könyvtáros. 1962-től nyugdíjazásáig a Debreceni Egyetem könyvtárában dolgozott.

Jár a köszönet

– Az alapos, körültekintő munkájáért valamennyi szerzőnek jár a köszönet. A járvány miatt kötetbemutatót Debrecenben nem tudtunk tartani, s a nyíregyházi bemutatót is el kellett halasztani. A Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület köszönetét fejezi ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnökségének a támogatásért, amit a kötet megjelenéséhez nyújtott.

- Raffay Zoltánné elnökségi tag -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában