Megyei értéktár

2021.02.03. 10:21

Még a tőzsdén is jegyezték az M10-est

A megyei értéktárat számos zöldség-gyümölcs is gazdagítja, mint például a császlói som, a nagydobosi sütőtök, a tuzséri jonatán­alma, az újfehértói fürtös ­meggy. Ebben a sorban ott találjuk a milotai diót is.

KM

A milotai 10-es dió

Megélhetési forrás

Mint a megyei értéktár honlapján olvasható, a magyar–ukrán határ mellett fekvő kis település, Milota nevét az M10-nek nevezett dióról is jól ismeri az ország. Már a XVIII. században a dió adta a helyi parasztok megélhetését, majd az 1900-as évek elején az országos ismertségből egyszerre csak világhírűvé vált a csonthéjas termés.

A milotai M10-es részvénye előbb a londoni, majd a New York-i tőzsdén jelent meg. Az 1973-as, Münchenben megrendezett világkiállításon nagydíjat is nyert. Magyarország éléskamrájának e terménye ma is igazodási pont a világ diótermesztőinek körében.

Az M10-esben az „M” Milotára utal, a 10-es szám pedig arra, hogy az ültetéskor melyik fa adta a legjobb termést. Annak idején a 10-es számú fáról vették le a legjobb szemzőhajtásokat. Így lett az M10-es az a fajta, amelynek a héja papírvékony, és kézzel is feltörhető. Igen bőtermő fajta, termésbiztonsága nagy.

Korán termőre fordul, szeptember végére érik be. A termés gömb alakú, átlagban 3,5 centiméter átmérőjű. Héja sima, tetszetősen rajzolatos, sárgásbarna színű, a dióbél világossárga, jó ízű.

Könnyen törhető és tisztítható. Olajtartalma magas, 68,4, míg fehérjetartalma 17,7 százalék.

KM

Címkék#Milota#Dió

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában