Víztorony is kellett a gyárakhoz Demecserben

Nem sok város mondhatja el magáról, hogy valamelyik épülete szerepel a település címerében. E kevés helységek egyike Demecser, hiszen a belügyminiszteri rendelettel ipari műemlékké nyilvánított, 1915–18 között épített vasbeton víztornya visszaköszön a település jelképéről. Az építmény az egykori keményítőgyár területén található, sorsa szorosan összefügg a gyár történetével.

Tartós hadigazdálkodás

A XX. század első évtizedeiben Demecser a rétközi káposztatermesztés központjává vált, mivel a vasútépítés után évtizedekig csak ennek a településnek volt rakodóállomása, így aztán az I. világháború idején savanyú káposztát gyártó üzemmel és keményítőgyárral gyarapodott – olvasható a megyei értéktár honlapján.

Mint közismert, az I. világháború 1914-ben lángba borította egész Európát. A központi hatalmak – melynek tagja volt az Osztrák–Magyar Monarchia – 1915-ben kezdtek berendezkedni tartós hadigazdálkodásra. Az általános élelmiszerhiány arra késztette a közös hadsereg Élelmezésügyi Minisztériumát, hogy a hadsereg és a hadifoglyok részére káposztát savanyítson egy erre a célra épített gyárban.

Mindent leszereltek

A gyár felépítésével herceg Odescalchi tuzséri földbirtokost bízták meg mint kormánybiztost. A herceg ismerte a Szabolcs megyei termelési viszonyokat, és a gyárat Demecserbe, a káposzta- és napraforgó-termelés gócpontjára telepítette. Szerepet játszott ebben az is, hogy Demecser vasútállomással rendelkezett, és minden oldalról jól megközelíthető útrendszer fogta körül.

A gyár helyéül a vasútállomással szembeni berkeszi műúttól északra eső területet jelölték ki, amely Ehrenreich Adolf demecseri földbirokos tulajdona volt. Az állam ebből a területből 22 kataszteri hold területet sajátított ki a gyártelepítés számára. A gyár építését 1915 májusában kezdték meg. Hadifoglyok (olasz, orosz stb.) és hadi munkások százai dolgoztak az építkezésen.

Az építkezés savanyítóbazenek, kádárműhelyek és lakóbarakkok létesítésével kezdődött, és 1918 októberéig, a Monarchia összeomlásáig tartott. Ezekben az években felhúztak három gyárépületet melléklétesítményekkel, megépült a 28 m magas, 300 köbméter víz befogadására alkalmas víztároló, épült továbbá négy lakóépület, kiépült a gyárhoz az iparvágány is. Több lakóbarakk és barakk-kórház is épült.

A gyár első ízben 1916-ban savanyított káposztát, majd 1919-ben a megszálló román csapatok hadiüzemmé nyilvánították, a kivonulásukkor pedig a gyártelep összes elmozdítható berendezését leszerelték és Romániába szállították. A gyárban nem maradt semmi, csak a csupasz falak és a tetőszerkezetek. A lakóépületeket a közösségi elöljáróság a lakásínségben szenvedő családoknak utalta ki.

További fejlesztések

A budapesti Neumann család 1922-ben megvásárolta az Elhagyott Javak Kormánybizottságtól az ipartelepek tulajdonjogát. E család az I. világháború alatt tartott kapcsolatot az ipartelepekkel mint göngyölegszállító. A Neumann család részvénytársasága még 1922 őszén felvásárolta a Demecser környéki eladatlan káposztakészleteket, és azokat konzerválta.

Az igazgatóság keményítőgyár létesítéséről is döntött, ami 1923 őszén üzemelt először. A részvénytársaság az első két év nyeresége láttán úgy határozott, épít keményítőszörpgyárat és cukorgyárat is. A II. világháború után az államosított üzemet a Kisvárdai Likőrgyár működtette, majd bezárták a gyártelepet.