„Lám, lám, rossz regényt írtál!”

Hálás téma a kritika, főként a negatív, tudja ezt a fiatal író, Bessenyei Gábor is, aki 3 perces témák című videósorozatában külön részt szentelt annak, hogyan éli meg, ha elmarasztaló véleményt olvas magáról.

– Amikor először futottam bele negatív értékelésbe, az első gondolatom az volt, hogy vajon mennyien fogják ezt látni, és hányan találkoznak majd úgy a regényemmel, hogy ez az egyetlen hozzá kapcsolódó élményük. Jó, nyilván túldramatizáltam a helyzetet, de elsőkönyvesként belefér, nem? – teszi fel a költői kérdést a nyíregyházi szerző, s hozzáfűzi: nem mintha azóta túl sokat változott volna a hozzáállása. Ahogy egy korábbi videójában Gábor már említette, szégyelli az elmarasztaló értékeléseket, ezeket olvasva úgy érzi, mintha valaki lebuktatná: „Lám, lám, rossz regényt írtál, és tessék, most már mindenki láthatja!”

A korrekt a legkegyetlenebb

– Persze, többféle negatív kritika van, és nem mindegyik érint egyformán rosszul. Négyfajtát különböztetek meg, ezek közül a leginkább személyeskedő fáj a legkevésbé, a csak bántásra kihegyezett odaböffentések legfeljebb kellemetlenek. Aztán akad olyan kritika, amin érzed, hogy a kommentelőben nincsen rossz szándék, ízlésbeli dolgokat említ negatívumként, vagyis ez nem az ő története volt. Ennek sem örülök, de elfogadom, mert ez nem az a típusú vélemény, ami elijeszti az olvasókat. Van viszont az a fajta, amit olvasva az az érzésed, hogy aki írta, teljesen másképp értelmezte a történetet, egyes karaktereket, mint amilyennek szántad, sőt másként, mint a többi olvasó 98 százaléka. Legszívesebben minden mondatával vitatkoznál, megírnád neki, hogy „helló, nem értettél semmit!”. Aztán inkább nyugton maradsz. Tetszik vagy sem, ha kiadták, ha mások olvassák, már nem csak a te történeted – és ezt nagyon nehéz elfogadni. Én is csak tanulgatom, és már többször buktam meg belőle – vallja be a négykötetes szerző a videóban.

– Végül van a kritika – folytatja –, ami korrekten rávilágít a problémákra, hibákra, amire az okosak azt mondják, hogy ebből még tanulni is lehet. Na, mind közül ez a legrosszabb, amit egy író kaphat, mert soha nem a jövőre vonatkozik, hanem az adott műre. Nincs annál pocsékabb, mint amikor egy külső vélemény hatására felismered, hogy elrontottál valamit, amin már nem változtathatsz. Kegyetlen érzés ezzel szembesülni, még akkor, ha maga a kritika jó szándékú volt.