Adolph Zukor-emlékház

2021.05.09. 13:49

Családias Zukor-díj-ünnepség

Még az idén megnyílik az Adolph Zukor Filmszínház Mátészalkán – újságolta a polgármester, Hanusi Péter.

GB

Forrás: Magyar Hollywood Tanács

A járványhelyzet miatt önmagához képest szerény, mégis ünnepélyes körülmények között tartották meg április 26-án a Magyar Hollywood Tanács Adolph Zukor-díjának átadóünnepsége a fővárosban.

A díjátadón jelen volt Mátészalka, a hollywoodi világsztár, Tony Curtis számára – szülei révén – az ősi szülőföldet jelentő város képviseletében Hanusi Péter polgármester és Cservenyák László múzeumigazgató.

Példamutatóknak

– A Magyar Hollywood Tanács 2018-ban alapította meg az Adolph Zukor-díjat. Az elismerést azok érdemelhetik ki, akiknek munkássága a magyar filmművészet múltjának és jelenének hírnevét erősíti, illetve akik civil tevékenységük és egész életük során olyan példamutató magatartást tanúsítottak, amely bizonyítja: akaraterővel, valamint önmagunkba vetett hittel és elkötelezett munkával meg lehet valósítani az álmokat. Ezzel ugyanis követendő példát állítanak mások, különösen a fiatalok elé – avat be a rangos díj értékítéletének alapvetéseibe Cservenyák László.

A díjat eddig, 2018–2020 között Rófusz Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Horváth Károly „Charlie”, Herendi Gábor, Andy Vajna, Piroch Gábor, Bokor Balázs, Koltai Róbert és Káel Csaba kapták meg. A Magyar Hollywood Tanács díjátadóira általában egy ­exkluzív, több száz fős rendezvényen került sor a Los Angeles-i Oscar-díj átadásának időpontjában. Az idén – a járványügyi helyzet miatt – csak egy szűk körű ünnepséget tarthatott a tanács az Origo Film Group budapesti filmstúdiójában.

A filmmogul öröke

Bokor Balázs, a tanács elnöke (egyébként szatmár-beregi pálinkalovag) ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy civil szervezete igen fontosnak tartja a díjat, hiszen névadója, a Paramount Pictures alapító atyja, Adolph Zukor életével és tevékenységével szimbóluma annak, miként lehet nem kevés erőfeszítéssel és akarattal komoly eredményeket elérni.

A 2021-es elismeréseket Bodrogi Gyula, a nemzet művésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, L. Simon László József Attila-díjas író, országgyűlési képviselő és Romwalter Béla legendás film­világosító, a Sparks Kamera és Világítástechnikai Kft. ügyvezetője kapta.

– A Magyar Hollywood Tanács szoros kapcsolatban van Adolph Zukor szülőhelyének, Ricsének az önkormányzatával – tette hozzá Bokor Balázs. – A nagyközségben a művelődési ház a filmmogul nevét viseli, 2016-ban emléktáblát avattak tiszteletére, édesanyja a helyi temetőben nyugszik. Most azon dolgoznak, hogy hamarosan létrejöhessen az Adolph Zukor-emlékház.

A kis Zukor startja

Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere az ünneplőknek elmondta, hogy egykor a városban tanult Adolph Zukor. Emlékét a helyi zsinagóga falán emléktábla őrzi. Az idén pedig – hívta fel a figyelmet a már szervezés alatt álló ünnepségre – sikerül megnyitni az Adolph Zukor Filmszínházat is.

A tanács tisztségviselői közt középen balról az elnök, Bokor Balázs, Cservenyák László és Hanusi Péter

A díjátadó résztvevői megtekintették az Origo aulájában az Oscar-falat, amelyen valamennyi magyar vonatkozású Oscar-díj látható, valamint a híres magyar származású hollywoodiak csillagjait, köztük Adolph Zukorét.

GB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában