Nyíregyháza

2021.06.01. 08:18

A legtisztább tükör, ami nem hazudik

Nemrégiben jelent meg Kokas Bálint első verseskötete.

CsA

Fotó: Csáki Alexandra

Verses napló, rímekbe szedett élettörténet, sorskivonat, akár a kötelező olvasmányok rövidített változata – Kokas Bálint így fogalmazta meg, mit rejt az első, nemrégiben megjelent verseskötete. A 31 esztendős szerző nevével nem először találkoznak olvasóink: Bálint publikált már lapunkban, és rendszeresen az élmezőnyben végez a helyi slam poetry versenyeken. Tudom róla, hogy évek óta szeretné írásait kötetbe rendezni, s a közelmúltban támogatókra lelt, így a napokban elérkezett a pillanat, amikor átadhatta A Hold túloldalán – Végső akarat egy tiszteletpéldányát.

Kis kulcsos napló

– Az írás mindig fontos szerepet töltött be az életemben. A tanáraim szerint az első versem harmadikos koromra datálható, de sajnos sehol nem találom, és arra sem emlékszem, hogy miről szólt. Ami azonban biztos és kézzel fogható, az az a kis kulcsos napló, amibe 2004-ben jegyeztem le az első, már tudatosnak mondható verseimet. Ma már kicsit kínosnak érzem, de akkoriban erősen hatott rám Petőfi népiessége, ebben a stílusban írtam – ahogy most is, magamnak. A lakattal lezárt könyvecskét aztán egy kiránduláson feltörték az osztálytársaim, akiknek nagyon tetszettek a verseim – idézte fel a szárnybontogatás időszakát Bálint, aki szerint egyetlen versét elolvasva is feltérképezhetjük a lelkét, a személyiségét.

– Az elmúlt tizenhét évben elég sok minden történt velem és körülöttem. Igyekeztem minden hangsúlyos eseményt, benyomást, sarkalatos pontot papírra vetni, hogy nyoma maradjon annak, amit akkor éreztem és gondoltam, legyen szó szerelemről, társadalmi problémákról, istenkeresésről, tragédiákról, amik megrázták a világot. A verselés egyfajta terápia, segít megbirkózni a mindennapokkal, ezért is biztatok arra mindenkit, hogy írjon. Hiszem, hogy nagyon sokan képesek lennének rá, de csak kevesen merik felvállalni az érzéseiket még maguk előtt is. A költészet, a versírás a legtisztább tükör: leülsz elé, és ténylegesen csak azt látod, ami benned van – ez pedig nem mindig egyezik meg azzal, amit mások látnak vagy a külvilágnak mutatunk. Egyszerűbb a felszínt kihangsúlyozni, előtérbe tolni a külsőségeket.

Bálint korábban több kiadóval is felvette a kapcsolatot, de nem jutott egyről a kettőre. Végül a nyíregyházi Mustárház vezetője, Dombóvári Gábor segítségével sikerült megjelentetni a régóta tervezett kötetet.

Mi van a túloldalon?

– Gábort jó pár éve ismerem, a Mustárház többször otthont adott a Vers & Slam estjeinknek, amiket 2019 óta rendszeresen megrendezünk Brassói Péterrel. A borítót Peti barátnője, Kósa Alexandra készítette. A könyvben 130 verset szerkesztettünk be; ezeket nem osztottam ciklusokra, persze, a szerelmi korszakok elég élesen elkülönülnek benne. Ahogy az évek teltek, úgy fejlődtem én is, ami szintén utolérhető a kiadványban. A verseim egy része elég szabadszájú, leképezi azokat az érzéseket, amik bennem munkálkodtak az írás pillanatában. Másnap már nem biztos, hogy ilyen erősen fogalmaznék, de csak nagyon ritkán cenzúrázom utólag, mert úgy már nem lennék hiteles magam előtt – jegyezte meg.

– Rengeteget gondolkodtam a címen – folytatta Bálint –, hiszen az az első, amivel az olvasó találkozik, ez kelti fel az érdeklődését. Végül A Hold túloldalán – Végső akarat mellett döntöttem, ami egy 2015-ös vers címe. Arra utal, hogy a Holdnak van egy arca, amit mindannyian ismerünk, de vajon mi van a túloldalon? Az embereket is valahogy így, a felszín, a külsőségek, a látszat alapján ítéljük meg, és ez nem helyénvaló. Bízom benne, hogy sokan fognak azonosulni a verseimen keresztül velem, azzal, ahogy a világot látom.

A kötet bemutatója június 4-én, pénteken 16.30-tól lesz a megyei könyvtárban, Bálinttal Onderó Szilárd, a Nyírség Könyvtár Alapítvány vezetője beszélget majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában