Színház

2021.06.28. 11:30

Kisvárdán a színház él, és még élni akar

Kirakatszínház és délvidéki valóságshow a kisvárdai fesztiválon.

Minya Károly

A vírus időszakát a színházak különféleképpen próbálták túlélni. Idehaza karanténdráma-versenyt hirdettek meg, és a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett rendkívüli élethelyzetre reflektáló műveket vártak. 290 dráma érkezett be, és egy kilencfős zsűri 22 műről döntött úgy, hogy felolvasó színházi formában közvetíti a világhálón.

A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Meghatározhatatlan időre címmel egy sajátos performance-szal rukkolt elő a 33. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján. Nyolc jelenetet hét-hét percben adtak elő a színészek egy kirakatban.

Keresik a helyüket

A forró színházi esték egyikén pedig a Vajdasági Tanyaszínház Y-elágazás (Szinopszis egy generációról) című, Puskás Zoltán rendezte előadást tekinthette meg a nagyérdemű. Maga a mű (a szerzője Lénárd Róbert) azt mutatja be, hogy miként keresik a helyüket és útjukat a világban az Y generáció tagjai.

A mű aktualitását és keretét egy valóságshow adja, erre nevez be a tizenegy fiatal, és mindegyikük abban bízik, hogy ő marad benn utolsónak, elnyerve ezzel az óriási pénzösszeget. Nem könnyű a feladat, mivel egy tanyára kell kiköltözniük, és önálló életet élniük, többen a mamahotelból szabadulnak ki éppen. A lényeg: el otthonról, megtalálni önmagukat. Saját maguknak kell megoldaniuk a szállást, biztosítaniuk az étkezést, kiállniuk próbákat, és ami a lényeg: mindezt a mobiltelefon, a wifi és a tér­erő szentháromságának hiányában. A mű végére pedig valószínűleg felnőnek, hiszen mindeközben gyilkosság és rejtélyes halálesetek is bekövetkeznek, bár ki tudja, lehet, hogy ez a valóság, de lehet, hogy ez is egy rémálom része. De mese nincs, a show-nak mennie kell tovább, és ott tolong, toporog a nyomukban a tizenegy újabb jelentkező. A fiatalos, lendületes, sokmozgásos (a koreográfus Gyemes Ildikó), magával ragadó előadás különösen a közös dalokkal lopja be magát a nézők szívébe, (a zeneszerző: Klemm Dávid, Erős Ervin). Öröm látni ennyi lelkes kezdőt a pályán a határon túlról, még akkor is, ha különösen a prózai részekből kiderül, hogy még van mit elsajátítaniuk a mesterségből, különösen az artikulációt és a messzire vivő hangot illetően. A tizenegy fiatal egy-egy típus megelevenítője: a kocka, aki kínjában már a nyomtatott újságcikk alá ír kommentet; a mogyoróagyú plázacicák (ők a három nővér), a fapados fafej, Insta Paul és mások. Nagyon jól formálta meg szerepét a játékmester, Lucifer, aki kellően cinikus és érzéketlen. Végül következzék a névsor, a vajdasági színész-újgenerációé, azaz a játszó személyeké, akik bizonyára maguk is formálói voltak a darabnak: Búbos Dávid, Budinčevič Krisztián, Dedovity Tomity Dina, Dudás Dániel, Dudás Norbert, Gombos Dániel, Gregus Lilla, Grgič Nikoletta, Horváth Blanka, László Roland, Magyar Zsófia, Nyári Ákos, Robotka István, Szőnyi Márton, Tóth Dániel.

Szökésváltozatok

Balogh Tibor művészeti vezető, a színházi seregszemle előadásainak a válogatója a 33. évfolyamába lépő Kisvárdai Lapokban írja, hogy a versenyprogramba beválogatott előadások közül az egyik csoport az úgynevezett szökésváltozatoké. Az Y-elágazás egy fergeteges musical, amelyben a fiatalok minden szökésvariációját megláthatja az ember.

Kisvárdán a színház él, és élni akar, és ez így is marad mindörökké!

- Minya Károly -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában