Vár a vadregényes Bujtos

2021.06.09. 10:45

Kultúrapártolók a tó körül

Az eddigi várostörténeti és irodalmi séták sorát gazdagította a mostani Bujtosi városligeti látogatás.

MJ

Vár a vadregényes Bujtos címmel tartott romantikus sétával egybekötött foglalkozást Nyíregyháza szívében, a Bujtosi városligetben a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület június 8-án. A lelkes kompániához az egyesület tagjain kívül bárki csatlakozhatott, és nagy örömmel vették, ha olyan környéken élők is betársultak, akik értékes emlékeket őriztek a városrész régmúltjából. A sétát dr. Bihari Albertné, az egyesület alapító titkára vezette, illetve moderálta, és gyakran még ő sem tudhatta előre, milyen érdekességekről, egykori történetekről mesélnek majd a jelenlévők a régmúltból.

Fürdő köznépnek és uraknak

A ragyogó júniusi verőfényben átélhető élmény teljessé tételéért Martinovszki István kísérte végig útján a társaságot, időnként szívet melengető tárogatómuzsikával egészítve ki a helytörténeti és irodalmi csemegékben gazdag, versekkel és idézetekkel megtűzdelt délutánt. Nem véletlenül, hiszen a Bujtos, vagy ahogy régen, már Krúdy Gyula idejében is ismerték, a „Bujdos” lápvidéke egykor a perzekútorok elől bujdosó szegénylegényeknek adott menedéket.

S hogy a természeti és közösségi értékek seregszemléje közepette a sétának valamiféle dramaturgiája is legyen, Leviczky Zoltán, a Nyíregyházi Városvédő Egyesület elnökségi tagja vitte legfőképpen a szót, aki különféle forrásanyagok felhasználásával megidézte a Bujtos történetét a városalapító tirpákok letelepedésétől a közelmúltig. Neki köszönhetően minden pihenőnél, a sétány különböző pontjain sorra elevenedtek meg az egykori építészeti emlékek és az a pezsgő, vadregényes élet, ami a strand, a jégpálya és más, a vízhez kapcsolódó létesítmény köré szerveződött.

MJ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában