Nyírbátor

2021.07.20. 11:30

Ez a nyár minden, csak nem unalmas

Csak ebben a szezonban közel harmincöt rendezvény szerepel a bátori rendezvénynaptárban.

CsA

Forrás: szentefrem.hu

Fotó: www.odpictures.hu

Számtalan jelzőt találhatnak erre a nyárra a nyírbátoriak, de az unalmast semmiképpen sem, hiszen egymást érik a programok a városban. Csak ebben a szezonban közel harmincöt rendezvény szerepel a naptárban: június 11-e óta túl vagyunk egy Felső Tízezer- és egy Lotfi Begi-koncerten, elfújta a nótánkat a Nyírbátori Koncert Fúvószenekar, és Végtelen energiát meríthettünk a Nikola Tesla életét feldolgozó musicalshow-ból. Hetedik alkalommal is összemérték rátermettségüket a lovasok, zenei időutazásra invitálták a helyi közönséget a Retro Napok fellépői, de a mai közkedvelt zenekarok, a Kowalsky meg a Vega és a Wellhello is színpadra léptek a régi 2-es iskola udvarán.

Könnyű és komoly kéz a kézben

Ez volt tehát az elmúlt bő egy hónap termése, ám a nyári élménykosárba még bőven lesz mit pakolni.

A Bátori Korzó már tavaly is óriási sikert aratott, így ebben az évben sem hagyták ki a rendezvénylistából. Az ingyenes szabadtéri akusztikuskoncert-sorozat július 23-án, pénteken indul, és augusztus 7-éig minden pénteken és szombaton valódi csemegét kínál a hangszeres élő zene rajongóinak. A teljesség igénye nélkül néhány név a fellépők közül: bemutatkozik Zséka, Szirota Jennifer és Csernák Tibor, Ossó Balázs, a Wolfolks, a Sezlony és a Csótány Dzsó.

Újra egymásnak feszülnek az izmok és az agytekervények a Dragon Race – Sárkány Futamon. Az extrém akadályokkal tarkított terepfutó verseny indulóinak a szárazföldön és a vízben is meg kell birkózniuk a nehézségekkel, hogy minél előbb célba érjenek. Az augusztus 7-ei futamnak a Sárkány fürdő ad otthont, ahogy a szintén aznapra időzített strandröplabda-bajnokságnak is. A tusában összesen húsz csapat mérkőzik meg egymással, nevezési díj nincs.

Még leírni is döbbenetes, hát még megélni: az idei lesz az 55. Nyírbátori Zenei Napok. Ezúttal is a város történelmi jelentőségű templomai adnak otthont a rendezvénynek augusztus 13–19. között. A hagyományhoz híven minden koncert előtt elhangzik Farkas Ferenc Nyírbátori toronyzenéje három trombitára, négy kürtre, három harsonára és tubára a debreceni Martin Brass rézfúvós együttes előadásában. Régi és új fellépőkkel egyaránt találkozhat a városi publikum, koncertet ad a Magyar Kamarazenekar és Lisztes Jenő cimbalomművész, a Szent Efrém Férfikar, a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar, illetve a Cantemus Vegyeskar. A programok természetesen ingyenesek.

Műfaj- és stíluskavalkád

Az eseménynaptárban két könnyűzenei formáció nevét olvashatjuk augusztus 19-én és 20-án. A 2-es Pub közönségét hozza hangulatba előbb a Fiúk, majd a Better­ThanEver zenekar.

Az államalapítás ünnepét követő napon a megszokott helyen, a kulturális központ lépcsőpiramisában találkoznak a fúvószenekarok – immár tizenegyedik alkalommal. Az 1980-ban alakult Nyírbátori Koncert Fúvószenekar nyitja a rendezvényt, őket követi a Bátor Mazsorett csoport, a Debreceni Zenede Ifjúsági Fúvószenekara, a Kaplonyi Fúvószenekar és a Pitypalatty Ifjúsági Fúvószenekar. A nap második felében a Solti Ifjúsági Fúvószenekar, a Zichy Géza Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara és a Before the Last szórakoztatja a műfaj kedvelőit, akiknek még jegyet sem kell váltaniuk a találkozóra. Ahogy a fúvós hangszerek visszakerülnek a tokokba, a Petofi csap a húrok közé a 2-es Pubban. A nyíregyházi zenekar egy merőben más stílust képvisel, a me­lodic-hardcore és a metál rajongói bólogathatnak a zúzós dallamokra. A nyár utolsó, a tanév első bulijára augusztus 28-án kerül sor az Ifjúsági és Családi Kuckóban.

Ahogy a felsorolásból is kitűnik, a Bátori Nyár programjai változatos és minőségi ­szórakozást, kikapcsolódást kínálnak a baráti társaságoknak és a családoknak egyaránt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában