Újfehértó

2021.07.06. 18:05

Főszerepben a fürtös meggy

Ebben az évben nulladik napja is lesz az újfehértói fesztiválnak.

csa

Bárki megkóstolhatja a város emblematikus gyümölcsét | Fotó: KM-archív

Fotó: Dodó Ferenc

– Jöjjenek el, és kóstolják meg a világhírű fürtös meggyet a város főterén ezen a hétvégén – így invitálja olvasóinkat dr. Hosszú József a VI. Újfehértói Fürtös Fesztiválra. – Az idei rendezvényen is koncertekkel, kézműves-foglalkozásokkal, kirakodóvásárral, népi játszótérrel és vidámparkkal várjuk a látogatókat – tette hozzá a település polgármestere, aki kérésünkre készségesen beszámolt a programokról is.

– Ebben az évben nulladik napja is lesz a fesztiválnak: július 8-án, csütörtökön 19 órától a Tükörcserepek Színjátszó Egyesület Csalfa asszonyok című komédiája alapozza meg a hétvége hangulatát. Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond egyfelvonásosaiból állította össze a társulat a darabot, melynek vendégszereplője a nyíregyházi színház művésze, Nagyidai Gergő. Az előadásnak a Zajti Ferenc művelődési ház ad otthont.

Zene, főzőverseny, bemutatók

– A fesztivál pénteki nyitónapján elsősorban a zenéé lesz a főszerep; délután három órakor a Dongó együttes műsorával kezdődnek a koncertek. A nyíregyházi zenekart a Kottazűr, majd Kaczor Feri váltja a színpadon. A városi kitüntetéseket, díjakat is ezen a napon adják át 19 órától, majd 21 órától következnek az est sztárfellépői: élő koncertet ad a Neoton Família Sztárjai – újságolta dr. Hosszú József.

Bárki megkóstolhatja a város emblematikus gyümölcsét | Fotó: KM-archív

– Főzőverseny nyitja a fesztivál második napját, az újfehértóiak 10 órától bebizonyítják, hogy a gasztronómia a kisujjukban van. Elmaradhatatlan szereplői a rendezvénynek a helyi művészeti csoportok, a fúvósok és mazsorettek. Budai Krisztián kongashow-ja után a kétezres évek egyik legnépszerűbb hazai előadója, Krisz Rudi énekel, 15.30-tól zenés interaktív előadásával a legkisebbeket várja a színpad elé az Aqua Manó Party, s nem sokkal délután öt előtt az EMeRTon-díjas énekes, Miller Zoltán varázsolja el dalaival a közönséget – sorolta a polgármester.

A Hosszú Team SE sportbemutatója alatt megpihenhetnek kicsit a fesztiválozók, de csak 18.10-ig, ugyanis ekkor kezdődik Bódi Csabi műsora, aki garantáltan megtáncoltatja a főtér közönségét. A mulatás után műfajt váltanak, 19.15-től a Kozmix diktálja a buli ritmusát.

Rockopera zárja

– Szerettük volna egy emlékezetes előadással zárni az idei fesztivált, ezért nagyon örültünk, hogy elhozhatjuk Újfehértóra az István, a király című rockoperát Varga Miklóssal és Nagy Szilárddal a főszerepben – mondta el lapunknak dr. Hosszú József, s megjegyezte: a rendezvény természetesen ingyenes.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában