Nyíregyháza

2021.07.04. 20:00

Innovációs díjat kaptak a twobáért

A magyar hangszer- innováció, a twoba elnyerte a Nemzetközi Tuba Szövetség rangos díját.

SZA

Szentpáli Roland

Fotó: Szecsődi Balázs

A nyíregyházi születésű tubaművész, zeneszerző, Szentpáli Roland régóta próbált orvosolni néhány problémát a hangszerén: úgy szerette volna átalakítani a tubát, hogy állva is játszhassanak rajta, s szabadon mozoghassanak vele a színpadon.

Mindez tavaly őszre valósággá vált: a twoba, Roland és Juhász Zoltán hangszer-innovációja elkészült, a szabadalmat levédették, a Budapest Music Centerben pedig be is mutatták. A hangszer a hagyományos és az új billentyű­zetmechanikával is használható, a két játékpozíció közötti átszerelés alig több mint két percet vesz igénybe.

Kereste a megoldást

Azt, hogy ez mekkora mérföldkő, egyrészt az jelzi, hogy Gerhard Meinl azt mondta, azóta nem történt ekkora újítás a hangszer történetében, amióta 150 évvel ezelőtt megreformálták a billentyű­zetét – a német szakember nevét minden tubás ismeri: a hetedik generációs hangszerkészítő egy családi manufaktúrából hozta létre a világ legjelentősebb tubaépítő műhelyét, védnökként ő támogatja a magyar fejlesztést. És van egy újabb, kézzelfogható visszaigazolás is: a twoba nemrégiben elnyerte a Nemzetközi Tuba Szövetség innovációs díját, a Jim and Jamie Self Creative Awardot, a legfontosabb nemzetközi szakmai szövetség elismerését.

– A tubával a súlya és tartási pozíciója miatt csak ülve lehet játszani, a tölcsér pedig eltakarja a zenész arcának nagy részét: mi, tubások a koncert elején leülünk, és eltűnünk a hangszerünk mögött, s csak azok látnak belőlünk valamit, akik tőlünk jobbra ülnek – mondta lapunknak korábban Szentpáli Roland, és hozzátette: ez őt azért zavarja, mert nem igazán tud kommunikálni sem a közönséggel, sem a zenészekkel, sem a karmesterrel.

Szentpáli Roland | Fotó: Szecsődi Balázs

Azon is szeretett volna változtatni, hogy a tuba tölcsére felfelé szórja a hangot, így azt a hallgatók a plafonról vagy a falról visszaverődve hallják. Úgy vélte, ezek a problémák akusztikailag is gátolják a tubaszólistákat, és leszűkítik a játékos kifejezőerejét, ami komoly hátrány. Ezért kezdte el törni a fejét a megoldáson, ami végül Juhász Zoltán segítségével született meg.

Két perc kell hozzá

– A twoba alapját egy kettős mozgatású billentyűrendszer képezi. Juhász Zoltán olyan billentyűt tervezett, amit ha lenyomunk, nem betolja a dugattyút a hengerbe, hanem áthúzza azon, így pedig az ellentétes oldalon is lehet játszani a hangszeren. A kiegészítő szerkezet két perc alatt applikálható a tubára, ami úgy már twoba, és ami zenekarban és szólózásra is alkalmas. Az új billentyűrendszer miatt másképpen kell tartani a hangszert, amin így állva is lehet játszani.

– A fejlesztésben az a jó, hogy az alkalmazásához nem kell lecserélni a világ összes tubáját, hiszen alig két perc alatt a hangszer átalakítható. Egyre több a tubaszólista, sok fiatal játszik ezen a hangszeren, és én abban bízom, hogy nyitottak lesznek az újításra. A rangos díj biztosan segít a megismertetésében, de nincsenek illúzióim: a twoba nem egy-két éven belül terjed el, szerintem ehhez legalább 15-20 esztendőre szükség van. Az emberek ragaszkodnak a jól megszokott dolgaikhoz, és az újítások csak nehezen, évek, évtizedek alatt mennek át a köztudatba – gondoljunk csak az elektromos autókra.

Be tudja mutatni

– Én ezzel a fejlesztéssel rövid távon mindenképpen jól jártam, hiszen azzal, hogy állva játszhatok, jobban ki tudom fejezni magam a színpadon, s így jobb zenésznek érzem magam. Bízom benne, hogy hosszú távon sok zenésznek lesz a segítségére, de egyáltalán nem vagyok türelmetlen. Az mindenképpen jó, hogy most, amikor a járvány után a zenei élet is kezd visszatérni a régi kerékvágásba, egyre több helyen tudom megmutatni a twobát. Ezekben a napokban éppen Horvátországban szólózom, és a zenészkollégák itt is rácsodálkoznak a fejlesztésre – mesélte lapunknak Szentpáli Roland, akinek sűrű lesz a nyara, de ezt egyáltalán nem bánja. Visszatér még egyszer Horvátországba, de Szlovéniában, Lengyelországban és Olaszországban is lesz mesterkurzusa és fellépése is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában