Parno Graszt

2021.07.09. 16:32

Koncerteznek a nemzeti ünnepen

A paszabi Parno Graszt együttes augusztus 20-án is színpadra lép majd Budapesten az Arena Garden színpadán.

KM

20190717 Debrecen fotó: Kiss Annamarie Hajdú-Bihari Napló A Campus fesztivált rendezte meg a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. a Nagyerdei Stadionnál. Parno Graszt.

Forrás: MW-archív

Fotó: Kiss Annamarie

Aki szereti az autentikus roma zenét és még nincs terve az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéjére, az máris felírhatja a naptárába, hogy augusztus 20-án egy fergeteges Parno Graszt-koncert várja! A paszabi együttes ugyanis 21 órától a fővárosi Arena Garden színpadán szórakoztatja majd a kikapcsolódni vágyókat a nemzeti ünnepen.

Sűrű a nyári program

A zenekar tagjai nem unatkoznak, ezen a héten is több hazai és külhoni helyszínen adnak műsort: szerdán a tiszafüredi Tisza-tavi Napokon, majd csütörtökön a szerbiai Kishegyesen „vágtak rá a zongorára”, a mai napon Szlovákiba utaznak a nádszegi Levendula Napokra, 10-én, szombaton pedig Budakalászra érkeznek a Kalászi Vigasságokra.

Azoknak a rajongóknak sincs okuk búslakodni, akik egyik koncertre sem tudnak eljutni, hiszen ők akár otthonról is élvezhetik a Parno Graszt dalait: az együttes ugyanis még a tavaszi járványidőszakban két teljes albumát is közzétette a YouTube-csatornáján, hogy a karantén alatt se maradjon senki zene nélkül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában