Nem először járt Olaszországban

2021.07.29. 18:47

Toscanában nyaralt

Nagy Sándor az aktív kikapcsolódás híve, most is sokat kirándult, motorcsónakozott és jetskizett.

KM

A Jászai Mari-díjas színész baráti társasággal nyaralt

Forrás: MW-archív

Fotó: Matey István

Baráti társasággal nyaralt Nagy Sándor. A kisvárdai színész nem először járt Olaszországban, de úgy érezte, vissza kell mennie. Az idén Volterrára esett a választásuk, ahol többek között megkóstolták a világbajnok fagyit, de azt is ott tudták meg, hogy a település idősebb Rómánál, így tulajdonképpen körülvette őket a történelem – mondta nemrégiben a Duna Televízió Nyár 21 című műsorában.

Szerednyey Béla építette

A Jászai Mari-díjas színész, rendező két éve barátaival közösen vásárolt egy vitorlást, melynek felújítása a végéhez közeledik.

– Korszerűsítettük egy kicsit, orrsugarat rakattunk bele, szeretnénk klimatizálni, hogy télen és nyáron is tudjuk használni. Szerednyey Béla kollégánk építette a hajót 20 évvel ezelőtt. Amikor felmerült benne, hogy szeretné eladni, lecsaptam rá úgy, hogy előtte soha nem érdekelt a vitorlázás, de nekik köszönhetően megszerettem – árulta el Nagy Sándor.

A kisvárdai színész hozzátette: a pandémia elején kezdtek ismerkedni a hajózással, ez segített nekik átlendülni az elmúlt időszak nehézségein.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában