Interjú Kirják Róberttel

2021.08.27. 10:18

A programsorozat méltó a jubileumhoz – Ma este indul a VIDOR Fesztivál

A városlakók és az ide érkezők közel 300 izgalmas kulturális esemény közül válogathatnak.

Száraz Ancsa

– Igyekeztünk minden apróságra odafigyelni, hogy a 20. fesztivál méltó legyen a jubileumhoz, és próbáltunk maximálisan a közönség kedvében járni annak érdekében, hogy e 9 nap alatt mindenki kikapcsolódhasson, szórakozhasson, s elfelejthesse a veszteségekkel, nehézségekkel teli pandémiás időszakot – mondta lapunknak a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Kirják Róbert, és hozzátette: bízik benne, hogy az emberek már nem félnek a közösségi programoktól és ugyanolyan felszabadultan vesznek majd részt a koncerteken, előadásokon, mint a járvány előtti években.

Jubilál az ország egyik legnagyobb kulturális programsorozata, a VIDOR Fesztivált huszadik alkalommal rendezi meg a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és Nyíregyháza város önkormányzata. A vidámság és a derű országos seregszemléje az elmúlt két évtizedben hű maradt eredeti célkitűzéséhez, ami szerint a vidámság mindenkié, így, köszönhetően a megnövekedett kormányzati és városi forrásoknak, valamint a sorozatot támogató helyi vállalkozóknak, a programok 90 százaléka ingyenesen látogatható.

A kínálat ezúttal is gazdag és színes: augusztus 27. és szeptember 4. között a városban élők és az ide látogatók közel 300 izgalmas kulturális esemény közül válogathatnak a hazai színházi vígjátékterméstől a szabadtéri koncerteken, filmvetítéseken át irodalmi ínyencségekig. Az utánozhatatlan VIDOR-hangulatról mutatványosok és utcazenészek gondoskodnak, a fesztiválozóknak pedig nem csak szellemi táplálékkal szolgálnak a szervezők: az elmúlt évekhez hasonlóan a gasztronómia is fontos szerepet kap az eseménysorozat kilenc napja alatt.

Maximálisan a közönség kedvében szerettünk volna járni – mondja Kirják Róbert | Fotó: MZSSZ

A fesztivál igazi örömünnep, amit azonban nem kímél a koronavírus. A pandémia miatt tavaly az utolsó pillanatban kellett a Kossuth téri nagykoncerteket lemondani – azok egy részét a Rózsakert Szabadtéri Színpadon láthatta/hallhatta a közönség –, a járványügyi szabályozásokat pedig az idei fesztivál szervezésekor is szem előtt kellett tartania a Móricz Zsigmond Színház igazgatójának, Kirják Róbertnek.

Hosszú hónapokon át kétséges volt, megtartható-e a fesztivál. Hogy lehetett a járvány árnyékában megszervezni a programokat?

Egy percig sem fordult meg a fejünkben, hogy nem rendezzük meg az idén a VIDOR-t, és azt is tudtuk, hogy a jubileumhoz méltó programokra van szükség, miközben az aktuális járványügyi intézkedésekre is tekintettel kellett lennünk. Tavaly az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy a megnyitó előtt néhány nappal kénytelenek voltunk átszervezni a programokat, az idén pedig az, hogy figyelembe kell vennünk: a jelenlegi szabályozás szerint fesztiválok csak védettségi igazolvánnyal látogathatók. Mi ezt úgy tudjuk megoldani, hogy a Kossuth téri nagyszínpad környékét elkerítjük, a fesztiválhelyszínre pedig csak három helyen lehet belépni: lesz egy bejárat a Metropol felől, egy a városházával szemben és egy a Korona Hotel oldalánál. Az elkerített részre csak azok jöhetnek be, akiknek van karszalagjuk – ezt a fesztivál zárónapjáig lehet átvenni a Kossuth téren kihelyezett regisztrációs pontokon mindennap 13–21 óra között. Karszalagot az kaphat, akinek van érvényes védettségi igazolványa – ehhez a személyi igazolványt is be kell mutatni –, de a védettség az erre alkalmas applikációval is igazolható, karszalagot pedig az uniós digitális Covid-igazolvánnyal, illetve a Magyarország által elfogadott igazolásokkal rendelkezők is kaphatnak. A lezárt területre a 18 évnél fiatalabbak csak karszalaggal rendelkező felnőtt kíséretében léphetnek be. A kapuknál és a korláton belül a biztonsági szolgálat munkatársai folyamatosan ellenőrzik majd a szalag meglétét, annak sértetlenségét – szeretném hangsúlyozni, hogy ezek az intézkedések a fesztiválozók biztonságát szolgálják, ezért azt kérjük, ezeket senki ne vegye tolakodásnak, s mindenki legyen együttműködő. Szeptember 2-án, amikor Majka és Curtis ad koncertet, az egész Kossuth teret lezárjuk, akkor 5 ezren bulizhatnak együtt, a többi napon pedig kétezren lehetnek a lezárt területen. A koncertek természetesen ezúttal is ingyenesek.

Kik lépnek fel a fesztivál nagyszínpadán?

Ebben az évben is neves elő­adókat hallhat a közönség, köztük sztárfellépőket is. Ellátogat hozzánk az ország legnépszerűbb előadópárosa, a már említett Majka & Curtis, de az Anna and The Barbies, a Péterfy Bori & Love Band, a Bohemian Betyars, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, a Cimbaliband és a Talamba is koncertet ad – valamennyien a műfajuk kiemelkedő zenészei. A világzene sem szorul háttérbe, a nagyszínpadon az argentin Cuarteto Tafi és a Burkina Fasóból érkező Mamadou Diabaté & Percussion Mania garantálja a fergeteges hangulatot. A biztonságot maximálisan figyelembe vettük, a külföldi fellépőkkel is csak azután kötöttünk szerződést, ha elküldték a védettségüket igazoló okiratot. Az elmúlt évekhez hasonlóan a belvárosban nem csak koncertek szórakoztatják a közönséget: színházi előadásokkal is várjuk az érdeklődőket. A nézők két produkciót láthatnak ingyen a Kossuth téren, az egyik a Veres1 Színház Anconai szerelmesek című nagy sikerű előadása, a másik pedig a TBG Produkció Gyöngyhajú lány balladája című, Omega-slágereket feldolgozó előadása.

Zenei élményeket a VIDOR Kertben is kínálnak – ott mivel várják a közönséget?

Nemzetközi, hazai előadókkal és jobbnál jobb DJ-k örömzenéivel. A Sunshine Kisszínpadon lép fel Branko Galoic & Francisco Cordovil (Horvátország/Portugália), a Marina & The Kats (Ausztria), a Rodopi (Görögország). A hazai zenei élet képviseletében vendégünk lesz a Cabaret Medrano, a Pengetős Trió, az Ötödik Évszak, Lakatos Mónika és a Cigány Hangok, a Swing á la Django, a Periscope, a Bordó Sárkány, Katona Petra és a Kelet Brass Band is. A koncertek után a helyi klubok és rádiók legismertebb lemezlovasai tematikus zenei estekkel szórakoztatják a közönséget. A kert programjai ingyenesen, karszalag nélkül is látogathatók, ott legfeljebb négyszáz vendég bulizhat egyszerre.

A VIDOR a kezdetektől a legnagyobb nevettetők seregszemléje. Kikkel találkozhatnak az idén a színházkedvelők?

Elég nagy bizonytalansággal indultak a szervezési munkálatok, ráadásul a pandémia miatt tavaly jóval kevesebb volt a színházi bemutató, mindezek ellenére a nézők most sem maradnak izgalmas előadások nélkül. A közönség számos kedvencével találkozhat, itt lesz többek között Ötvös András, Ullmann Mónika, Nagy Sándor, Csonka András, Zsurzs Kati, Gáspár Sándor, Pápai Erika, Balázs Andrea, Marton Róbert, Makranczi Zalán, Hegyi Barbara és Seress Zoltán is. A nézők a klasszikus vígjátékok mellett kísérletező, formabontó előadásokat is láthatnak, így minden műfaj kedvelői találnak nekik tetsző darabot. A színházjegyek nagy része elfogyott, korlátozott számban lehet még belépőket kapni a színház szervező- és jegyirodájában, valamint a www.moriczszinhaz.hu és a www.vidor.eu oldalakon.

Az elmúlt évekhez hasonlóan nemcsak a színházban és a Kossuth téren, de a Rózsakertben is lesznek előadások.

A szabadtéri színpadra látogató nézőknek három különböző jellegű színházi élményt kínálunk. Ismét vendégünk lesz a Játékszín nagy sikerű Menopauza-előadása, amiben Hernádi Juditot, Szulák Andreát, Tóth Enikőt és Náray Erikát láthatják a nézők, Tallós Rita rendezésében. A Veres1 Színház a Nők az idegösszeomlás szélén című vígjátékkal érkezik, a zenés darab rendezője Tasnádi Csaba, a főszereplők Sári Évi, Buch Tibor, Fésűs Nelly és Krajnik-Balogh Gábor. A színházi élmények mellett egy zenei programra is várjuk az érdeklődőket: Rákász Gergely koncertorgonista Lords of the Organ-estje különleges utazás a komolyzene világába.

Ahogy a korábbi években, így az idén is tovább bővült a helyszínek sora.

Igen, egyrészt VIDOR Szalon elnevezéssel a Korona Hotel dísztermében kellemes zene, finom italok és ételek mellett akár személyesen is találkozhatnak a fesztivál sztárjaival az érdeklődők, de új helyszínként csatlakozik a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér is – utóbbi színpadán Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska Pilinszky-előadását láthatják a kultúrabarátok. Hagyományos, jól bevált helyszín a Bencs-villa, ahol A Vörös Postakocsi és a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle paródiaestjét és Csernák Tibor Máté Péter-emlékestjét láthatják-hallhatják az érdeklődők, de Szulák Andreával is találkozhat ott a közönség: a népszerű színművész a Többszemközt vendége lesz. Hetedik alkalommal rendezzük meg a Nyírségi Limerickíró Bajnokság döntőjét, ennek helyszíne a Művész Stúdió. Tekintettel a tavalyi sikerre, ebben az évben két lovasszínházi előadást is felvettünk a programok közé. A Nemzeti Lovas Színház a Kincsem című nagyszabású produkciót mutatja be Pintér Tibor és Papadimitriu Athina főszereplésével, emellett a Szilaj című családi musicalt is láthatják a műfaj kedvelői a Timpex Arénában.

A koncerteken és előadásokon kívül milyen programok várják a belvárosban a fesztiválozókat?

A hagyományokat követve bábszínházak, artisták, pantomimesek, élő szobrok, mutatványosok, tűzzsonglőrök, karikaturisták performanszai szórakoztatják az érdeklődőket, akiknek a helyi együttesek koncertjeiről sem kell lemondaniuk, és lesznek szabadtéri filmvetítések is. Tavaly új helyre költözött a VIDOR Falu, a gasztronómiai ínyencségek iránt érdeklődők pedig megszerették az új helyszínt, így ezúttal is a Kossuth-szobor köré felépített faházakban várják a finom falatokra vágyó fesztiválozókat.

Ennyi bizonytalanság és nehézség után mit vár az idei VIDOR-tól?

Igyekeztünk minden apróságra odafigyelni, hogy a 20. fesztivál méltó legyen a jubileumhoz, és próbáltunk maximálisan a közönség kedvében járni annak érdekében, hogy e 9 nap alatt mindenki kikapcsolódhasson, szórakozhasson, s elfelejthesse a mögöttünk hagyott, veszteségekkel és nehézségekkel teli pandémiás időszakot. Abban bízom, hogy az emberek már nem félnek a közösségi programoktól és ugyanolyan felszabadultan vesznek majd részt a koncerteken, előadásokon, mint a járvány előtti években. Ehhez minden adott, mi felkészültünk: indulhat a 20. VIDOR Fesztivál!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában