Ki a híresebb: Batman, vagy aki rajzolja?

Manapság itthon is egyre több a különféle – gyakran mívesebb kiadású, és borsos árú – képregény, ember legyen a talpán, aki komoly gyűjtővé szeretne válni. A külföldi piacok pedig olyannyira telítettek, hogy az felér egy vizuális szőnyegbombázással. Franciaországban például 5-6 ezer új kiadvány jelenik meg évente változó példányszámban, s amiből minimum 4-5 ezret el tudnak adni, az már komoly üzleti sikernek számít.

Ők teljesen ebből élnek

A közelmúltban lezárult nyíregyházi Képregényfesztiválon többször is felröppent a kérdés: vajon meg lehet-e élni képregényrajzolóként? A válasz szinte kézenfekvő volt: idehaza kevésbé, nyugaton viszont már könnyebben. Nemrég egy olyan rajzolót mutattunk be olvasóinknak – Pilcz Rolandot – aki leginkább a maga szerzői útját járja, mindemellett pedig színezőként keresi meg a rávalót. Ám őt követően két olyan művésszel volt alkalmunk megismerkedni, akik teljes egészében képregényrajzolásból élnek, és annyi megrendelésük van, hogy idejük sincs a saját álmaik kergetésére.

Farkas Lajos, a kosztümös történetek briliáns megjelenítője egészen véletlenül sodródott a szakmához. Eredetileg reklámügynökségeknek dolgozott, reklámfigurákat, story­boardokat készített, és esze ágában sem volt a képregényes szakmában elhelyezkedni. Csakhogy jött a 2008-as világválság, és hirtelen ott állt munka nélkül. – Így jutott eszembe a képregény, gondoltam, készítek néhány próbaoldalt, és elpostázom őket a kiadóknak Franciaországtól Japánig. És akkor jött a képbe Futaki Attila – kezdtük felgöngyölíteni közös sikereik szálait.

A film helyett marad a rajzolás

Itt vette át a szót az alkotótárs, aki eredetileg ugyancsak nem rajongott a képregényekért, mert nagyon bugyutának találta őket. – A nővérem Olaszországba ment férjhez, és jól tudva, hogy szeretek rajzolgatni, egyszer elhozták ajándékba Allan Moore Gyilkos tréfa című munkáját. Hát így is lehet? – csodálkoztam rá, és meglátva ebben az óriási lehetőséget, autodidakta módon fejleszteni kezdtem a rajzkészségemet. Békéscsabán beiratkoztam egy képzőművészeti gimnáziumba, majd miután Budapestre költöztünk, eljártam a Dési Hubert István Képzőművészeti Körbe és Rajziskolába. Egy ottani tanárom, látva a rajongásomat, azt tanácsolta, hogy nekem külföldön kellene tanulnom. A nővérem révén ez nem is tűnt megvalósíthatatlannak. Így kerültem Firenzébe, és az ottani iskolának köszönhetem, hogy eljuthattam az Angoulême Nemzetközi Képregény Fesztiválra. Ott egy kis francia kiadó ügynöke meglátott, és elindulhattam a pályán – sorolta Attila. Azt persze nem titkolta, hogy a film és a filmes történetmesélés mindig is jobban vonzotta, de mivel ez a világ nagyon távolinak tűnt, maradt a rajzolás. Visszatérve a külföldi karrierhez, Amerikába, a San Diegó-i Comic-Conra egy színező kollégája, José Villarubia csábította ki magával, bemutatva az íróknak, szerkesztőknek. – A Percy Jacksonhoz keresett rajzolót a Disney.

Durva éjszakázások

– Sokakat kipróbáltak, mégis rám esett a választásuk. Egy 124 oldalas kötetet kellett megcsinálni, és a rutintalanságom miatt összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Tudtam, hogy a megbízást kockáztatom, ha nem találok magam mellé egy társrajzolót, és kifutok a határidőből. Lajost akkor még nem ismertem, Kopeczky Csaba képregényügynök mutatta be őt nekem, és gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Felváltva rajzoltunk, de még így is becsúsztak durva éjszakázások – magyarázta Futaki Attila.

– Korábban nem csináltam képregényt, vagyis itt tanultam meg a szakmát – folytatta Farkas Lajos. – Aztán rajzoltuk a Severedet, a Conant, majd 2014-től munkát adtak a franciák, a Soleil Productions és a Delcourt kiadók, akiknek a Megváltást (Az igazak vére munkacímen futott), illetve az Akasztottak balladáját és Az utolsó sárkányt rajzoltam.

Miközben Attila a vázlattól a színezésig mindent maga csinál, Lajos a tuskihúzás után rábízza a többit a francia színezőkre. A munkafolyamat egyébként a következő: miután megismerte a forgatókönyvet, felsnittezi a sztorit, dönt a beállításokról, és kiválasztja az oldalak leghangsúlyosabb paneleit. Miután kész a layout, ceruzával megrajzolja a képeket, kihúzza tussal, beszkenneli, és ezt turbózza fel egy képregényrajzoló szoftverrel. Az így elkészült anyag megy a színezőhöz. (Merthogy fekete-fehér képregényt nyugaton ma már senki se olvas.) A kiadó még visszaküld egy „makettet”, amibe a nyomdába kerülés előtt a rajzoló még bele tud szólni, majd az anyag a francia ajkú buborékozónál landol, aki beírja a helyükre a szövegeket. Ha sok a részletgazdag csatajelenet, totál, egy oldal elkészítése akár egy hétig is eltarthat. Ilyenkor a korabeli használati tárgyak, a viseletek, épületek megrajzolásához elővesznek néhány referenciafotót is.

Mi kerül az „étlapra”?

– Engem most ez a kosztümös történelmi vonal maximálisan kielégít, Attilának pedig a noiros­, thrilleres sztorik fekszenek igazán – tette még hozzá Farkas Lajos – Nincs megállás, mert ha kiesel a pixisből, azonnal átveszik a helyedet a mexikói vagy az olasz bérrajzolók. Ez egy hatalmas ipar, ahol kizárólag a bevétel számít. Ha valami nem fut, gyorsan leveszik az „étlapról”. Amerikában pedig azért nem szeretik túlzottan a sztárgrafikusokat, mert ha valami miatt kiesnének a melóból, nehéz őket pótolni. Ott nem feltétlenül a rajzoló a sztár, hanem Batman vagy Pókember, és másodlagos a rajz színvonala.