A magyar népmese napja

2021.09.30. 07:17

Mindannyian mesehősök vagyunk

A meséknek felnőttként is sokat köszönhetünk.

Km

A fejlődés szempontjából a meséknek elengedhetetlen a szerepük

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A magyar népmese napját 2005 óta ünnepeljük, méghozzá Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án. A kezdeményezéssel a Magyar Olvasástársaságnak az volt a célja, hogy a népmesék, s a bennük rejlő bölcsességek fennmaradjanak. Úgy vélték, őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, amit nem szabad veszni hagyni. „Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket” – írták.

Közös program is

– Úgy gondolom, szerencsés időszakban voltam gyermek – kezdte érdeklődésünkre Erdősné Balogh Erika, a hazai röplabdázás egyik ikonja. – Nem volt internet, x-box, főként nem Tiszakóródon, voltak viszont mesekönyvek. Nagyon szerettem olvasni, és a mesék nem csak kikapcsolódást jelentettek, mindig adtak valami pluszt is. A gyerekek azonosulnak a mesehőssel, és szerencsére a mesék zöme tanulságokkal, pozitív élményekkel ért véget. Nekem a szüleim nem meséltek, viszont nagyiék gyakran mondtak régi történeteket, vagy olvastak fel a Bibliából, azokat nagyon imádtam. Én sokszor olvastam a gyerekeknek, és velem is előfordult, ami szerintem sokakkal, hogy amikor egy picit gyorsítani akartam a történeten, a gyerek rámszólt: azt nem mondtad, amikor... És ez nem csak a mese miatt volt fontos, hiszen ez mindig közös programot jelentett. A könyveket hamarosan újra elő kell venni: az unokáknak olvasok majd mesét és közben magam is gyermekké változom – így Erika.

Micimackó és Pöttyös Panni

Nagyné Varga Katalin szereti a könyveket, az olvasás szeretetét pedig igyekszik az unokáinak is továbbadni. – A Micimackótól a népmeséken át a Pöttyös Panni történetekig széles a skála, amit olvasok nekik – mondta a megyei kereskedelmi és iparkamara korábbi főtitkára, akinek két-két fiú és leány unokája van. Hozzátette, a népmeséket nem lehet csak úgy „ledarálni” a gyerekeknek, meg kell értetni velük.

– Meseolvasás közben sokszor megállunk, mert vissza­kérdeznek. Fontosnak tartom, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljak, a cselekményt pedig párhuzamba állítsam a való világgal – fogalmazott Nagyné Varga Katalin és elárulta: nemcsak a népmeséket szeretik az unokái, de a népdalokat is, ezért sokat énekelnek együtt.

Népmesei hősök vagyunk

Orémusz Majával magyartanár édesanyja ismertette meg a mesék csodálatos világát, kisgyerekként csak úgy tudott elaludni, ha a papája sétált vele és közben mesélt neki, és szívesen emlékszik vissza azokra az időkre is, amikor a nagyszülei ágyában fekve nézte a Magyar népmeséket a tévében.

– Ha jól figyelünk, észrevehetjük, hogy bizonyos szempontból az életünk is olyan, mint egy mese: többször elindulunk szerencsét próbálni, közben megküzdünk akadályokkal, amiben sokat segítenek nekünk a jó tündérek, akiknek a mi életünkben nevük is van. Egy kicsit mindannyian népmesei hősök vagyunk, és én hiszek abban, hogy tőlünk függ a történet befejezése – mondta lapunknak a Városmajori ­Művelődési Ház szakmai vezetője, aki nagyon sokat mesélt a gyermekének, és aki szereti a tanmeséket, de Benedek Elek és Kóka Rozália történeteit is.

John Cure hátborzongató horror-misztikus thriller regényeiről ismert, ám őt sem hagyják hidegen a népmesék. – Ha azt a szót halljuk, hogy mese, hajlamosak vagyunk a kisgyerekekre és a nekik szóló történetekre gondolni, csakhogy paraszti sorban élő elődeink gyakran felnőtteknek is szóló meséken keresztül ismerkedtek a világ dolgaival. A jó népmesék nevelő hatásúak, és nélkülözhetetlen szerepet játszanak a gyermekek egészséges személyiségfejlődésében. Édesanyám óvónőként dolgozott, így nálunk népmesékből nem volt hiány. Emlékszem, gyerekkoromban gyakran előkerült Illyés Gyula klasszikus gyűjteménye, a 77 magyar népmese, amiből A kis gömböc történetét szerettem a legjobban. Minden tekintetben meghatározó volt számomra a Fehérlófia, ami máig a kedvencem – árulta el a nyírségi író.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában