Máriapócs, Pócspetri

2021.10.07. 17:20

Károly atya több település díszpolgára

Alaposan megadták a módját az ünneplésnek, kitettek magukért a szervezők.

LTL

Pásztor Károly nyugalmazott plébános a máriapócsi római katolikus plébánián lakik és Máriapócson, Pócspetriben besegítő szolgálatot lát el. Szeptember 6-án töltötte be a 90. életévét. Pénzes László és Kovács János Csaba meglepetés ünnepséget szervezett Károly atya tiszteletére. Olyan egyháztörténeti kállítást állítottak össze, amely elsősorban az ünnepeltről szól.

Beszervezte az atyát

– Pénzes László helytörténész már a nyár elején felhívta a figyelmünket arra, hogy a sokunk által tisztelt, Vállajon 1931. szeptember 6-án született, Baktalórántházán (Vaján) 19 évet, Pócspetriben (Máriapócson-Kislétán) 21 évet szolgáló, Máriapócson nyugdíjasként is 11 éve aktívan tevékenykedő Károly atyának ez év szeptember 7-én lesz a születésének jeles 90. évfordulója. Azt javasoltam, hogy várjuk meg a hivatalos önkormányzati, egyházközségi ünnepségeket, és mi civilek, elkerülve a versengést, a rászervezés látszatát is egy későbbi időpontban, lehetőleg kellemes meglepetést szerezve igyekezzünk Károly atya lelki világához igazodóan a rendkívüli személyiségéhez és a sokoldalú, áldozatos munkásságához méltóan különleges formában megünnepelni ezt az eseményt – mondta érdeklődésünkre Kovács János Csaba, az Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub elnöke. Hozzáfűzte: – Egyeztettünk Tamás Györggyel, Pócspetri polgármesterével, és a település egyházközségének hívei szeptember 5-én szentmise keretében ünnepelték Pásztor Károly nyugalmazott plébánosuk 90. születésnapját. A következő héten, a pócsi kistemplomban a máriapócsi egyházközség köszöntése sem maradt el.

Mindeközben Pénzes László felkereste a korábbi szolgálati helyeit, ahol szorgalmasan gyűjtötte a kiállításra az anyagokat. Közben be kellett szerveznie Károly atyát, és rá kellett beszélni arra, hogy a helytörténeti értékek miatt ossza meg emlékeit, bocsássa rendelkezésre emléktárgyait az egyháztörténeti kiállítás megnyitásához. Ennek egyre lelkesebben tett eleget és nem is sejtette, hogy elsősorban róla, az élettörténetéről, a munkásságáról szól a tárlat.

Fokozta a meglepetés erejét

– Számomra könnyebb feladatként összeállítottam Mindannyian mások vagyunk címmel egy irodalmi műsort, amelyre a szokásos, 20-25 fővel hónapokkal ezelőtt elkezdett próbálni az Iránytű Klub zenekarunk. Mindenkitől kértük és megkaptuk a diszkréciót, így a műsor is fokozta a meglepetés erejét – fejtegette Kovács János Csaba. – Jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy Károly atya tisztelői első szóra a legnagyobb együttműködésről tettek tanúbizonyságot. Sőt, mivel a „hivatalos” meghívót (ami nyilván nem tartalmazhatta a tényleges szándékot) csak egyszer tettük fel és osztottuk meg a neten, többen, akik csak onnan tudták meg, személyesen érdeklődtek.

– A települési tisztségviselők, a polgármesterek, az alpolgármesterek, az intézmények és a civil szervezetek vezetői, a rokonok mind-mind nemcsak azt kérdezték, hogy eljöhetnek-e, hanem azt is, hogy miben segíthetnek, mivel járulhatnak hozzá a mi őszinte és nemes civil kezdeményezésünkhöz.

Az „Álmodjunk Együtt” egyháztörténeti tárlat a máriapócsi Hungaricum Vendégház közösségi termében nyílt meg. Az Iránytű Klub zenekara 21 fővel a műsorával nemcsak a 90 éves Pásztor Károly nyugalmazott plébánost, Károly atyát, hanem – a meglepetéseket fokozva – a 80 éves Pénzes László helytörténészt is köszöntötte. Orosz István atya, a máriapócsi kegyhely igazgatója humorosan, de el-elérzékenyülve beszélt az általa nagyra tartott ünnepeltekről, paptársáról, Károly atyáról és a teniszpartneréről, Laci bácsiról.

Károly atya Pócspetriben már 2002-ben megkapta, a szülőfaluja, Vállaj pedig három évvel ezelőtt, a templom felszentelésének 100. évfordulóján adományozott díszpolgári címet neki. Most pedig újabb három önkormányzat gondolta azt, hogy így köszönik meg a településeiken a több évtizeden át végzett áldozatos munkáját. Tisza Sándor Rajmund Vaja, Nagy Lajos Baktalórántháza, Pénzes Sándor Károly pedig Kisléta nevében adta át méltató szavak kíséretében a dísz­polgári címeket.

Remek volt a hangulat

A nagy számban jelenlévők többsége a kiállításmegnyitó ünnepséget záró színvonalas állófogadás után is ott maradt és megtekintette az Itt van az ősz, itt van újra című műsorban a „Pócspetri a zenélő falu” fellépőit. Az Öregfiúk Dalárdája, a Nyugdíjas Egyesület hagyományőrző csoportja, valamint a Petri Pengetős Citera és Énekegyüttes szokásosan remek hangulatot teremtett.

Kincsek a vendégházban

A máriapócsi Hungaricum Vendégház közösségi termében az év végéig egyrészt a Kovács János Csaba által a Pócspetri Büszkeségpont számára készített, a petriek közül papi hivatást választókat, így Veres András püspököt, Miterli György plébánost, dr. Mezei András plébánost bemutató, valamint Pásztor Károly plébános élettörténetéhez köthető tablók láthatóak.

A Pénzes László helytörténész jóvoltából gyűjtött és készített, bekeretezett fotók is megtekinthetőek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában