Szirota Jennifer

2021.10.19. 07:41

Közös dalt készítettek

Az előadók nagyon rejtélyesek, az új szám címét sem árulták el.

KM

Forrás: KM-Archív, a zenekar archívuma

Újabb formációval dolgozik együtt Szirota Jennifer. Az énekesnő rendszeresen fellép az Abrakazabra zenekarral, mikrofont ragad a Bohemian Betyars és Parno Graszt közös koncertjein, és Csernák Tiborral is számos alkalommal láthatta színpadon a közönség, az idén pedig a Gypo Circus egyik dalához is kölcsönözte a hangját. Most pedig egy mátészalkai rapduóval dolgozott együtt egy vadonatúj szerzeményen.

Hamarosan hallhatjuk

A StreetROYAL együttes közösségi oldalán osztott meg egy előzetest a készülő klipjükből. A mindössze félperces, rövid kedvcsináló videó képkockái alapján a kisfilm egy olyan történetet mesél el, mely szerint a mátészalkai rapperek képesek kedvük szerint megállítani, majd újraindítani az időt. A bejegyzésben azt is jelezték, hogy legújabb dalukban vendég előadókkal is feltűnnek majd: a poszt szerint a szintén rapper Tkyd, illetve Szirota Jennifer is feltűnik majd az alkotásban. A mátészalkai rapperek szívesen dolgoznak együtt más zenészekkel – legutóbbi dalukban Pápai Zsolt csatlakozott hozzájuk a Cadaveres metálzenekarból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában