Titkokat őrző színek bűvöletében él

Az egyik képen mintha buján, gazdagon áradó ornamentika fodrozódna előttünk, holott alkotójuk munkáiból általában hiányzik minden természetelvűség. A másik vásznán hol fénybe zuhanó, hol sötétbe rántó örvényléseket látunk, és még egy tónuson belül is nagy az átmenet a tompától az élénkig.

Olyan művész képeit szemléljük, aki maga is összetett személyiség, ám az alkotásaiban nem fél megmutatni lelkének rezdüléseit, főleg egymással hadakozó formákban fedve fel érzéseit. Többen nyilván túlságosan elvontnak mondanák, ám ha őszinte kíváncsisággal megállunk a képei előtt, szinte magnetikus vonzást érzünk, ami arra késztet, hogy „vállald fel, amit érzel!”.

Főleg absztraktban álmodik

Szabó Ina felvidéki születésű művész úgy csöppent ide nekünk a Nyírségbe, mintha csillaghullással érkezett volna. Közel nyolc esztendeig a németországi Pforzheimben élt családjával, s miután eldöntötték, hogy hazatelepülnek az anyaországba, elsőként a művész édesanya jött át a két kiskorú lánygyermekével. Laboráns férjének még maradnia kellett a munkája miatt, így Szabó Ina és lányai itt, párjának szülői házában próbálnak berendezkedni egy alighanem átmeneti állapotra.

– Az Ipolyságban születtem, hegyek között, szokatlan nekem a sík vidék, pedig lassan már másfél esztendeje itt élünk. De szokatlanok vagyunk mi is az itt élőknek, még csak most kezdünk szépen lassan barátokat szerezni magunknak – magyarázta, miközben két nagyon fontos festményét elénk tette.

Az egyik azért különleges, mert az elkészültekor érezte először, hogy megtalálta a saját hangját. A másik pedig már itt, Petneházán készült, és az újabb gyökeret eresztés, az elszakadás, a vágyott, de ismeretlennek ható megérkezés minden gyötrelmét és vívódását belefestette. Mindkettőről látszik, mennyire vonzza a színek mágiája és az absztrakció, amellyel nem kell ábrázolva „szájba adni” semmit.

– Nem jártam művészeti iskolákba, de különféle művészeti köröket látogattam már 8-10 évesen is, az Ipolyságban, majd Léván. Amit tudok, legfőképpen Balla Judit akadémikus festőművésztől tanultam. Minden zárkózottsága ellenére megengedte, hogy szomszédként bejárjak a műhelyébe. Talán látta, hogy én is magányos gyereklány vagyok, aki felnőttek társaságát keresi.

– Sok mindent ellestem tőle, a figurális ábrázolást is tanította, de nem erőltette, inkább a színekről mesélt. Mindig azt mondta: a lelkivilágodat vetítsd ki, azt, ami benned van. A szüleim viszont jól fizető állást szántak nekem: legszívesebben autószerelő lettem volna, végül vendéglátás szakot végeztem, de egyetlen napot se dolgoztam a szakmában – hallhattuk.

Aztán jött a házasság, a család, s amíg kicsik voltak a gyerekek, az anyaság Szabó Ina minden idejét lekötötte. Néha ugyan rajzolgatott, de érezte, hogy ennél több kell. Fotózni kezdett, Stuttgartban, Pforzheimben folyamatosan tanulva a fogásokat. Lassan az első sikerek is beértek, fényképészstúdiót nyitott Stuttgartban, benevezett egy bostoni fényképész-világversenyre, és egyre több művész – Bernd Erich Gall, Frau Suzanne Kohler – barátságát élvezhette.

Gazdag portfólió

– Örömmel fotóztam a gyönyörű lányaimat, és nézve a képeket, azt éreztem, kellene valami, amitől még élőbbé válnak. Így kezdtem őket digitálisan kifesteni, ezekkel a fine artjaimmal nagy sikerem volt Németországban – léptünk tovább. Ez ébresztette fel benne a festés iránti vágyat is, ekkortájt készült a már jellemezett Honvágy című kép, ami nemcsak neki, de a férjének is nagy kedvence.

– Imádom, ha kiállításra viszem, azért imádkozom, nehogy meg akarják venni – vallotta. Ráébredt, hogy az absztrakttal tudja leginkább kifejezni önmagát, olykor mégis szívesen elkalandozik a romantika, az impresszionizmus, a klasszikus tájfestészet vagy a mitológiák világába. Így vonta bűvkörébe – amiben nyilván honvágyának, az anyaország iránti rajongásának is szerepe van – a táltosok, a magyar ősmitológia világa. Aki csodaszarvas-ábrázolását látta, gyakran mondogatta, miért nem csinálta már ezt hamarabb. Azóta, az absztraktoknál is, gyakran indul ki a magyar trikolór színeiből. Vívódó alkotó, aki többször vissza-visszanyúl egy-egy munkájához, csak akkor lakkozza le képeit, ha már érzi, hogy elkészültek.

Különösen termékeny és sikeres évet zárt 2019-ben. Itthon kiállíthatott a budai Várban, az Unio Galleryben, a Ver-Deco Művészeti Kör és Alkotó Egyesület patronáltjaként az Arácsi Népházban Balatonfüreden, a fővárosi Liget étteremben, illetve a gödöllői Királyi Kastélyban, ahol több alkotó között Képzőművészeti Díjat és II. Rákóczi Ferenc-különdíjat kapott. De örömmel fogadták munkáit a német MenschKunst galériában, a szlovákiai Menora Saag Centrumban, valamint Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Szentegyházán.

Mi pedig Baktalórántházán a Dégenfeld Művelődési Központban gyönyörködhetünk válogatott munkáiban, ugyanis a napokban nyílt önálló tárlata. – És legnagyobb örömömre az Ipolyság és Léva kiállítóterei is hazavárnak – jegyezte meg búcsúzóul Szabó Ina.