Szerinte a megyénkben élők vendégszeretete a párját ritkítja

Kapuvári Gábort nagyon sokan ismerhetik televízió- és rádióműsorokból, de hosszú éveken át dolgozott az írott sajtóban is. Készített dokumentumfilmeket, portréfilmeket és koncertfelvételeket, az 1990-es évek elejétől tanít leendő szerkesztőket, műsorvezetőket, újságírókat. 2019-től a Kossuth Rádió Hajnal-táj és Egy hazában című magazinjainak egyik szerkesztője és műsorvezetője, akinek És mit tud még? című portrésorozata különleges embereket mutat be. Interjúalanyai között vannak olyanok, akik megunták a városi létet, s vidéken kezdtek új életet, bemutat újrakezdőket és olyanokat is, akik az élet több területén is sikeresek. 

A műsornak több megyénkbeli vendége is volt, így Muhari Zoltán, Panyola polgármestere, aki Jászberényből költözött Szatmárba, Mórucz István, a Panyolium üzemeltetője, aki a fővárost „cserélte” Panyolára, és dr. Cservenyák László, a Mátészalkai Szatmári Múzeum igazgatója, aki zenél, tanít, vizsgáztat és boresteket szervez. Beszélgetett dr. Ungvári Zsigmonddal, aki orvos, „civilben” pedig lovasparkot üzemeltet, s biogyümölcsöket, -zöldségeket termeszt. Bemutatta Zolnai Ildikó népi bútorfestőt, akinek tulipános ládikói a székely hagyományokat őrzik, Hajdu István nyírcsaholyi római katolikus atyát, aki palástokat és miseruhákat gyűjt, de Deák Attila turisztikai szakember, valamint Dani Attila, Pusztadobos Wallenberg-díjas polgármestere is megszólalt a műsorban. Kapuvári Gábor szereti a megyénket, szívesen jön az ország keleti részébe. 
 

Érzékelhető a fejlődés 

– Az újságíróknak, járjunk bárhol is az országban, kitüntetett figyelem jut, de közel ötven év tapasztalatával a hátam mögött már el tudom dönteni, hogy a kedvesség nekem, az idegennek szól vagy a szakmának, amit képviselek – mondta lapunknak és hozzátette: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében járva mindenütt őszinte érdeklődést tapasztalt, szerinte az erre a vidékre jellemző vendégszeretet a párját ritkítja. – Szívesen mutatok be itt élő, nem mindennapi embereket, és nemcsak azért, mert a sorsuk sokaknak adhat erőt, bátorítást, de azért is, mert a beszélgetésekkel a hallgatók a megyét is jobban megismerik. Ennek azért örülök, mert ez segíthet megszüntetni a sajnos még mindig élő, negatív sztereotípiákat. Én húsz évvel ezelőtt három napot töltöttem Mátészalkán, és mostanra abból a városból semmi sem maradt, a fejlődés pedig a legkisebb falvakban járva is szembetűnő. 

– Mátészalka már nincs gyászban – ahogy egy régi dalban szerepelt –, de a megye többi részében élőknek sem lehet szégyellnivalójuk, aki pedig a műsorokat hallgatja, erre is kap bizonyítékot – mondta lapunknak a szerkesztő-műsorvezető, aki úgy fogalmaz: a portrésorozattal duplán megnehezítette a saját dolgát. 

– Nemcsak az interjúalanyok különlegesek, akiket meg kell találni, és szóra kell bírni, de mivel e portrékra csupán hat perc jut, nagyon kell ügyelni a tömörítésre is. A médiában dolgozók jól tudják, hogy ez nem könnyű, akkor pedig különösen nem, ha az interjúalany története annyira érdekes, hogy órákon, vagy egész oldalakon át szívesen hallgatná, olvasná az ember. Nagyon régen vagyok a szakmában, és viccesen azt szoktam mondani, hogy már az óvodában is az olló volt a jelem, így Mózes kőtábláit is meg tudnám húzni, sokszor mégis a szívem szakad meg, hogy egy-egy interjúalany történetét hat percbe kell besűríteni. Ilyen volt például az az anyag, amit Zolnai Ildikóval rögzítettem: számtalan tragédia érte, mégis optimista tudott maradni, és ezzel olyan példát mutat, amire mindannyiunknak szükségünk van – mondta Kapuvári Gábor, és hozzátette, hogy sokat tanul a beszélgetőpartnereitől: főként azt, hogy a bátorság, ami ahhoz kell, hogy az emberek továbblépjenek, a legtöbbször kifizetődik. 
 

Nincs mindig happy end

– Mesélhetnék az állatorvos-közgazdász párról, akik mikrozöldségeket termesztenek, ehető virágaikért sorban állnak az étteremtulajdonosok, vagy a hölgyről, aki egy 80 lakosú faluban nyitott kávézót, galériát és rendezvénytermet, s egy basszusgitárosról is, aki a Kárpát-medence 50 legjobb borászainak egyike. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem minden történet végződik happy enddel. Erre példa egy író-zenész, aki tanyára költözött, és zöldségekkel kezdett foglalkozni, ám ami elromolhatott, az el is romlott. Volt olyan terménye, amit elvert a jég, volt, amit elloptak. Átverték a munkásai, és ha ez még nem lenne elég, a leadott zöldségeit az átvevő nem fizette ki. Elkeseredettnek kellett volna lennie, de nem volt az: a kudarcból is előnyt akart kovácsolni. Az ő története azt mutatja meg, hogy ha valami nem sikerül, sokféleképpen állhatunk a helyzethez: belesüppedhetünk az önsajnálatba, vagy mindent újrakezdhetünk – mesélte a médiaszakember, aki megköszönte volt kollégája, Pótor Melinda segítségét, mert mint mondta, izgalmas emberekkel hozta őt össze, és mivel autóval hozta-vitte, nemcsak nagyszerű szatmári, beregi emberekkel találkozott, de megkóstolhatta a méltán híres szilvapálinkát is. 

– Örömteli élményekkel távoztam a megyéből, mert amikor az itt élőkkel beszélgettem, azt éreztem, hogy akkor is mosolyognak, amikor nem látják őket mások – ez olyan érték, amit csak ritkán tapasztalok.