Magyar Kultúra

2022.01.21. 19:29

Egy örökség, ami mindennél fontosabb

A megyeszékhelyen is megünnepelték a magyar kultúra napját.

Fotó: Pusztai Sándor

– Ez az ünnepség a kultúránk, az értékeink, a hagyományaink megbecsüléséről, illetve a mindezeket gyarapító személyek elismeréséről szól. Kodály Zoltán szerint a kultúrát nem lehet örökölni, azt minden nemzedéknek meg kell szereznie és meg kell élnie, mert ha nem így történne, az elődeink által teremtett értékek elvesznének – mondta el köszöntőjében dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a város magyar kultúra napi ünnepségén péntek este a Váci Mihály Kulturális Központban. Az ünnepségen kifejtette: egyre gyarapszik a megyeszékhely kulturális negyede, az elmúlt évben ugyanis átadták a Szindbád Színháztörténeti Rendezvényteret, korábban a Kállay Gyűjteményt, az egyháztörténeti múzeum most épül, valamint a Jósa András Múzeum felújítása is elkezdődhetett.

 

Átadták a díjakat

 

– Ez egy olyan alkalom, amelyre mindannyian várunk minden évben, és amely büszkén hirdeti a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket. Most, 2022-ben már több is, mint egy ünnep: egyfajta demonstrációja annak, hogy minden eddiginél fontosabb számunkra a magyar kultúra és az a rendkívüli örökség, amelyet az évszázadok során csodálatos költők, írók, zeneszerzők, festők és más művészek hagytak ránk. Ennek továbbörökítése legalább annyira fontos, mint az országunk versenyképessége és polgáraink egészsége, mert a kultúra a nemzet értékrendjének egyik legfontosabb tartópillére  – hangsúlyozta beszédében dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő.

 

Az ünnepségen a Nyíregyháza Város Kulturális Életéért Krúdy Gyula-díj kitüntetést is átadták: az idén prof. dr. habil. Szepessy Béla, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének igazgatója, grafikusművész, egyetemi tanár, a nyíregyházi művészeti élet kiemelkedő alakja vehette át kiemelkedő értékmegőrző és értékteremtő munkájáért.

 

– Úgy érzem, jelen az életemben egyfajta eleve elrendelés. Ha bármikor megkérdezték volna tőlem, hogy ki a kedvenc íróm, azt mondtam volna, hogy Krúdy Gyula, a legnagyobbra tartott festőm pedig Benczúr Gyula - azt hiszem, ezért kerültem annak idején a Benczúr téri óvodába és a Krúdy Gyula Gimnáziumba – jelentette ki a díjazott a helyszínen. – Remélem, hogy a helyi kultúrát táplálhatom úgy, ahogy engem táplált Nyíregyháza.

 

Nyíregyháza közgyűlésének döntése nyomán több elismerést is átadtak a rendezvényen. A Bencs László Emlékérmeket Baloghné Szűcs Zsuzsanna történelem tanár, etnográfus muzeológus, néprajz tanár, kultúr-antropológus, a Sóstói Múzeumfalu területi múzeumigazgatója, valamint dr. Vaczóné Antal Erika könyvtáros és biblioterapeuta, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár munkatársa vehette át. A Bencs László Emléklapokat Kissné dr. Mogyorósi Pálma egyetemi doncens és a Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar tagja, illetve Németh Erika szobrász, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium oktatója kapta meg. Az ünnepséget a Nyírség Táncegyüttes és a Lókötő-Topogó Táncegyüttes műsora zárta. 

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában