Nyíregyháza

2022.02.25. 17:28

A fesztivál új mecénása

A következő három VIDOR Fesztivált 30-30 millió forinttal támogatja a Master Good cégcsoport.

SZA

 – A Bige Holding Csoporttal kötött főszponzori megállapodás tavalyelőtt lejárt ugyan, de mivel a VIDOR fesztivál 2021-ben lett 20 éves, a tulajdonos, Bige László úgy döntött, hogy a jubileumi sorozatot még támogatja. Nyitott volt a kérdés, hogy ki legyen a város legnagyobb rendezvényének fő támogatója, számomra viszont egyértelmű volt, hogy kit keressek meg, és nem is csalódtam: Bárány László elvállalta a felkérést – mondta pénteki sajtótájékoztatóján dr. Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere, s egyben bejelentette: az idén, jövőre és az azt követő évben a Master Good cégcsoport 30-30 millió forinttal támogatja a kulturális seregszemle megrendezését.

 

– Tudtam, hogy Bárány László elkötelezett a kultúra támogatása mellett, és hogy szereti Nyíregyházát, a megyét, hiszen korábban is vállalt mecénási szerepet, többek között a Szinyei-Merse Pál kiállítás megrendezéséhez is hozzájárult – közölte a polgármester és hozzátette: a támogatástól azt reméli, hogy a fesztivál színvonala megmarad, s hogy a programok legnagyobb részén a jövőben is ingyen vehetnek részt az érdeklődők. Bízik abban, hogy a határon túl élőket nem menekültként, hanem fesztiválozóként köszönthetjük majd a VIDOR alatt.

 

Szükség van a kikapcsolódásra

 

– Három megyében is otthon érzem magam: Békésben születtem, Hajdú-Biharban jártam iskolába, 1978-tól pedig Szabolcs-Szatmár-Beregben élek, s itt dolgozunk. A Master Good 2800 munkavállalója közül 2400-an ebben a megyében laknak, ezért számomra nagy öröm, hogy támogathatom a fesztivált – mondta Bárány László, a cégcsoport ügyvezető igazgatója.
–  A világ egyik őrületből esik a másikba, ebben a nehéz helyzetben pedig szükség van  olyan időszakokra, amikor az emberek kikapcsolódhatnak, néhány napra megfeledkezhetnek a problémáikról, a VIDOR Fesztivál pedig erre tökéletes. Ezért ha a támogatással hozzájárulhatok ahhoz, hogy egy kicsit több legyen a mosoly és a nevetés, már megérte – jegyezte meg Bárány László, aki nem feledkezett meg a cégcsoport dolgozóiról sem. – Az ő munkájuk termeli meg azt a pénzt, amiből támogathatjuk a fesztivált, és bízom benne, hogy nekik is szerezhetünk vidám órákat, napokat.

 

Válogatnak a darabok között

 

– Amióta főszponzora van a VIDOR-nak, egyértelműen nőtt a színvonal, és ha nem találtunk volna új mecénást, óriási visszalépés következett volna be. Szerencsére nem így történt, és örülünk, hogy a Master Good lett a főtámogató, hiszen Bárány Lászlóék korábban is szponzorálták a fesztivált, és nagyon jó a kapcsolatunk – így fogalmazott Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, aki azt reméli, hogy az idén teljesen szabadon lehet majd fesztiválozni.
– A járvány miatt tavaly és azelőtt is számos korlátozást kellett bevezetnünk, de reméljük, ebben az évben már nem lesz ezekre szükség. A fesztivál szervezése természetesen megkezdődött: a színházak már jelezték, hogy mely előadásukat mutatnák be a VIDOR-on, a kollégáimmal válogatunk, szelektálunk, hogy a közönség elé valóban a legjobbak kerüljenek, ezzel párhuzamosan pedig a fellépők kiválasztását is elkezdtük – említette az igazgató, aki önfeledt fesztiválra számít. – Ez lesz a 21. seregszemle a sorban, ez a szám pedig biztos, hogy szerencsét hoz majd nekünk – tette hozzá.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában