„A költő az alkotó, én csak fagyöngy vagyok”

– Gyönyörködés a költői szépségben, elköteleződés, kötődés az igaznak gondolthoz, a szűkebb és tágabb hazához. Lét- és lélektár [...] zsoltárokról, versekről. Hitvallás a szó teremtő- és megtartóerejéről – így ír dr. Nagy Éva, a Nyíregyházi Egyetem egykori főiskolai ­docense Bakajsza András méltatójaként a szerző legújabb, A szó íze című kötetéről mély értelmű előszavában. 

Aki e munkát a kezébe veheti, nem csupán igényes kiadású művet lapozhat fel. A rendkívül informatív gyűjteményes munka széles körű irodalmi tájékozottságról árulkodik. Nem véletlenül, hiszen az alkotó, a hetvenes éveinek vége felé járó Bakajsza András egyfelől nyugalmazott magyar–történelem szakos középiskolai tanár, másfelől a magyar líra múlhatatlan szerelmű csodálója, aki Kazinczy Ferenccel együtt vallja: „Íz, szín, tűz vagyon a versben, ha mesteri mív.” 

A költészettől a verselemzésig 

A mostanival immár hét saját esszékötetet számláló irodalmár ezúttal összesen 51 (!) elemzést sűrített kiadványába, amely már önmagában is szép teljesítmény, s ha ehhez az értékmérő tájékozódás sokirányúságát is hozzávesszük, csakis az elismerés hangján szólhatunk. A könyv újabb bizonyítéka annak is, hogy amint most a Tiszakönyökben, a Nyírség legészakibb településén, úgy bárhol a peremvidéken születhet megbecsülendő érték. 

– Világéletemben szerettem a költészetet, már suhanckoromban verseket írtam, természetesen szerelmes verseket, és természetesen nem eléggé jókat. Aztán valamikor a felnőttlét határán, érettségi táján szélnek eresztettem a múzsám, a versekről lemondtam, mert ahogyan szoktam volt mondani: a költő az igazi alkotó, jómagam csak fagyöngy vagyok – beszélt önmagáról a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1967-ben diplomát szerző és 2005-ben nyugdíjba vonuló pedagógus. – A rímbeszedés iránti vonzódások évei óta inkább csak bemutatom a verseket, a magam módján elemzem azokat – tette hozzá, ennek manapság leginkább az olvasói, ezt megelőzően pedig a tanítványai örülhettek a kisvárdai Bessenyei György, illetve később a Szent László Katolikus Gimnáziumban. 

– Ahhoz, hogy esszék írására adjam a fejem, szerencsére bátorítást, sőt felhatalmazást is kaptam. Amikor a dögei költőnő, Ölbey Irén monográfiájával elkészültem, és elküldtem Margócsy Józsefnek, ő válaszlevelében „irodalmár kartársnak” nevezett. Az esszéista kifejezést pedig Csoóri Sándor ruházta rám, amikor a Hitelben később megjelent Szépíróink dr. Béresért és cseppjeiért című tanulmányomat elküldtem neki. Az ilyenektől aztán kissé nekibátorodtam. Olyannyira, hogy a kilencvenes években egészen sok írásom jelent meg a Kelet-Magyarország hasábjain, főleg egyházi tartalmúak, aztán a csonka hazánk lírájának méltatásai, merthogy amint mások is megjegyezték már, ezekről szólok a legmelegebb hangomon. 

A csodálatos elégiák 

Bakajsza András az elmondottakon kívül egyébként sokfelé publikált, írásai jelentek meg az Erdélyi Tükörben, a Görögkatolikus Szemle vagy a Református Tiszántúl hasábjain és a Partium több folyóiratában. Mindmáig írógéppel ír, amire olyan késztetések is sarkallják, mint a tiszta szerelmi érzések nagyrabecsülése vagy a magánéletének borúsabb élményei, amelyek után, mint fogalmazott, „valami szépbe mindenképpen kapaszkodni kellett”. 

– Talán a korom miatt is, de mostanság igen-igen vonzódom az elégiákhoz, és a kedvenceim is velem vannak mindig: Váci Mihály, akiről a szakdolgozatomat írtam, Ratkó József vagy a kálmánházi születésű Rákos Sándor, akiről a vőmmel, Szilágyi Lászlóval adtunk ki egy szöveggyűjteményt – magyarázta.

A kisebbik haza költészete természetesen az új gyűjteményes kötetben is fontos helyet kapott. A mű öt fejezetét egyébként lapunk hasábjain egyszer már részletesebben is bemutattuk, azt azért a mostani beszélgetésünk alkalmával hozzátette, mennyire meglepő, hogy az elsodort falu, Nagygéc két költőt adott a hazának, Kiss Ferencet és Várkonyi Anikót. 

Akadnak még mecénások 

Eredetileg úgy volt, hogy a kötet kiadását Fényeslitke polgármestere, Mártha Mihály Tibor segíti majd, végül a fővárosi székhelyű East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Tálosi János karolta fel és finanszírozta, az 500 példányból százat mindjárt meg is tartva magának. Az ilyen nemes gesztus pedig – az egyre fenekedőbb betegségek ellenére is – további munkákra sarkallja. Azóta ugyanis Bakajsza András Emlékük sír a lanton még címmel a doni halottak emlékére írt versremekeit és Rákos Sándor istenes verseit is csokorba szedte egy-egy tanulmányában.