Nyíregyháza

2022.02.13. 10:00

Szabadnak születtél: két szó, tizenegy dal

Koncz Zsuzsa 2020-ban megjelent lemezének dalaival érkezik a megyeszékhelyre.

KM

Koncz Zsuzsa hamarosan Nyíregyházán énekel | Fotó: Világgazdaság-archív

Fotó: Földi Imre

Koncz Zsuzsa Szabadnak születtél című, a sorban a negyvenegyedik stúdióalbuma 2020-ban jelent meg. Csak az énekesnővel legszorosabb kapcsolatban álló szerzők írtak dalokat a lemezre, aminek munkálatait – mint évek óta – Závodi Gábor irányította, sőt, az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző két dalt is írt a lemezre. A Szabadnak születtél egyik ékköve Koncz Zsuzsa Kulka Jánossal közös duettje: a két művész Bódi László „Cipő” Szeretni valakit valamiért című örökzöldjét énekelte fel együtt. 

 

Lemezbemutató koncert 

 

A tizenegy dalt tartalmazó album legtöbb darabja Bródy János nevéhez kötődik, de közreműködött Maróthy Zoltán, Gerendás Péter és Tolcsvay László is. 

– Mi, akik dolgoztunk ezen az albumon – és én személy szerint különösen – egyet egészen biztosan tudatni akartunk mindenkivel, aki hallgat bennünket: szabadnak születtél – hangsúlyozta Koncz Zsuzsa a megjelenés kapcsán. 

A lemezbemutató turné a koronavírus-járvány miatt tolódott, de ami késik, nem múlik: február 24-én, csütörtökön 19 órától élőben hallhatja a nyíregyházi Váci Mihály Kulturális Központ közönsége a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő új dalait. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában