Nyíregyháza

2022.02.02. 07:31

Utat talált a közönségéhez

Az igazi áttörést a TikTok hozta meg tavaly Bessenyei Gábornak.

CsA

A legutóbbi videójában azt ígérte Bessenyei Gábor, hogy górcső alá veszi az elmúlt esztendőt. A nyíregyházi író ezúttal sem hagyta cserben követőit. 
– A koronavírus 2020-ban pörkölt először oda igazán a világnak, akkor íróként én is elég pocsék évet zártam, hiszen többek között nem jelenhetett meg az új regényem sem. Emiatt keserű szájízzel vágtam neki 2021-nek, mert ugyan mire lehetett számítani a folyamatosan változó járványhelyzetben? 


– Állandó bizonytalanságot éreztem: lesz Könyvfesztivál, Könyvhét, milyen helyzetben lesz a piac év végére? Megjelenhet a Tested és lelkem? Aztán a zűrzavar ellenére mégis az előző volt a legjobb évem íróként – árulta el a fiatal szerző, hozzátéve: és nem csak azért, mert végül napvilágot láthatott az új regénye. Rákényszerült arra, hogy kilépjen a megszokott írói szerepéből és nyisson új területek felé. 
 


Tele van ötletekkel 

 


– Korábban azt gondoltam, hogy a regény a minden, az mutatja meg, hogy író vagy, viszont amiatt, hogy önhibámon kívül nem jelenhetett meg az új könyvem, másként kellett megtalálnom a közönségem. Ennek a váltásnak voltak az úttörői az Insta-novellák, amik megadták a lehetőséget, hogy rövid történeteket írjak. Összesen tizenegyet osztottam meg ilyen formában, és mivel elégedett vagyok a fogadtatásukkal, az idén is folytatom havi adagokban. 


Az igazi áttörést azonban egy, a fiatalok körében rendkívül népszerű közösségi platform hozta meg Bessenyei Gábornak. – Tavaly áprilisban kezdtem Tik-Tokozni, megőrizve persze írói önmagam. Kitaláltam egy új történetmesélési formát, ami lehetővé teszi, hogy írott szóban adjam elő magam. Így születtek a TikTok-novelláim – és bejött, az újdonság erejével hatottam. Jelenleg több mint 13 ezren követnek, ami a többi közösségi oldalamhoz képest egy olyan elképesztő szám, amiről álmodni sem mertem. És mivel tele vagyok ötletekkel, hiszem, hogy ez még közel sem a csúcs. 


A múlt évet azonban kétség kívül a nyíregyházi író Tested és lelkem című regényének megjelenése koronázta meg. – Sokat emlegettem már, hogy ez egy rendkívül fontos könyv számomra, és bevallom, volt bennem félsz rendesen azzal kapcsolatban, hogy fog tetszeni majd az olvasóknak, de azt kell mondjam: nagyon! Számtalan hozzászólást, üzenetet kaptam, az emberek vették a fáradságot, hogy megosszák velem az élményeiket, és főként azokat emelték ki pozitívumként, melyek nekem is fontosak a történetben. Szóval eddig úgy tűnik, átment az üzenet, és mi a siker, ha nem ez? 


– Ha mindenképpen ki kellene emelni valami negatívumot is az elmúlt évből, azt mondanám, hogy ez az újfajta tartalomgyártás nagyon sok időt igényel, így közel sem írtam annyit, amennyit szerettem volna. 
 


Folytatja, amit elkezdett 

 


– Csalódások után, tervek nélkül vágtam bele a 2021-es esztendőbe. A dolgok aztán szép lassan kialakultak, és volt elég erőm, kitartásom végigvinni azokat. Éppen ezért erre az évre sem tervezek különösebben – folytatom, amit tavaly elkezdtem. Hátha...

 

Borítókép: A legjobb írói évét hagyta maga mögött | Fotó: Bessenyei Gábor archívuma

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában