Rajzpályázat

2022.02.06. 13:58

„Varázslatos Mikulás” rajzpályázat

Február elsején, a civilek napján tartották meg az eredményhirdetést.

KM

A rajzpályázat eredményhirdetésén

Az összes megyebeli bentlakásos szociális intézményben dolgozók gyermekeinek és unokáinak különleges élményt nyújtottunk át decemberben Mikulás napján. Egy link segítségével bevarázsoltuk mindenki szobájába Lui világrekorder bűvész „Varázslatos Mikulás” című produkcióját, amivel sikerült a gyermekeket elvarázsolni – tájékoztatta lapunkat Hadobásné Kiss Hedvig, az Élet Forrása Egyesület elnöke. 


Gyűjtötték a lájkokat 


– Tudjuk, hogy szeretnek rajzolni a gyerekek, ezért úgy gondoltuk, hogy rajzpályázatot hirdetünk, és az előadáson szerzett élményeiket festhetik meg bármilyen technikával. Az eredményhirdetést február 1-jén, a civilek napján tartottuk, hiszen a civil szervezetek tevékenységi területe kiterjed a szociális ellátásra is. Mi pedig szívügyünknek tekintjük a szociális gondozók és ápolók támogatását. Tevékenységük alapköve a sikeres társadalom építésének – fogalmazott az elnök. 
Tavaly december 21-én indították el a rajzpályázatot „Varázslatos Mikulás” címmel, melyet a Facebook-oldalukra is feltöltöttek. A beérkező pályaművekre lájkokat, reakciójeleket kellett gyűjteni. Január 24-én lezárták a pályázatot, majd összesítették a beérkezett szavazatokat. 


Torta és ajándék 


– A gyerekek 16 rajzot küldtek nekünk, amit örömmel fogadtunk. Nagyon sokan, csaknem közel 43 ezren nézték meg a rajzokat, összesen 205 megosztással segítették a gyerkőcök műveit, így 3751 lájk érkezett rájuk – számszerűsítette az eredményeket Hadobásné Kiss Hedvig. Az első helyen Udvarhelyi Dominik végzett 559 szavazattal, második lett Czenki Alina Léna 470 lájkkal, a harmadik helyet Szilvási Olívia szerezte meg 213 lájkkal. Graczka István két rajzzal is készült a rajzversenyre, 379 szavazattal megérdemelten nyerte el a közönségdíjat. 


Minden egyes „kis művészt” Gödényné Barbócz Katalin, az Idem Papír Kft. ügyvezetője ajándékozott meg vásárlási utalvánnyal, senki sem távozott üres kézzel. Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő is gratulált a tehetséges gyerekek munkájához. Az egyesület gondoskodott az alkalomhoz illő hangulatról és a nélkülözhetetlen tortáról. 

 

 

Rajzpályázat



A rajzpályázaton részt vevők: Graczka István, Udvarhelyi Dominik, Czenki Alina Léna, Szilvási Olívia, Szemán Dominik, Kovács Norbert, Molnár Dávid, Kiss Melissza, Kiss Virág, Keresztes Boglárka, Imre Csenge, Hegedüs Izabella, Gombos István, Gombos Anna, Csekk Liliána Szonja, Kiss Kamilla. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában