Március 15

2022.03.15. 11:30

„A nyíregyházi hét vezér”, a Kralovánszkyak

Találóan nevezte el Tóth Sándor a „Koszorút a hősnek sírhalmára” című kötetében a nyíregyházi Kralovánszky család tagjait „nyíregyházi hét vezér”-nek, hiszen aligha akad még egy olyan família az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idejéből, amelynek mind a hét férfi családtagja aktív szerepet vállalt a küzdelmekben.

Kralovánszky András, Gyula és László

A család városi és vármegyei tekintélyét az apa, Kralovánszky András (1785-1863) teremtette meg, aki református nemesi családból származott. Fiatalon katonának állt a császári-királyi 6. (Württemberg) huszárezredbe, ahol egészen az őrmesteri rangig jutott. A háborúk végével Kralovánszky egy beszállásolás alkalmával került Nyíregyházára, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Kovács Annával, majd ezt követően kilépett a hadseregből és városi szolgálatba állt. Házasságukból hat fiúgyermek született. Kralovánszky András becsületes jelleme, szorgalma révén 1838-ban Nyíregyháza főbírájává választották, s ezt a hivatalt 1844-ig, másodszor pedig 1846 és 1848 között költötte be. A pesti forradalom győzelme után tagja lett a nemzetőrség szervezésére választott állandó vármegyei bizottmánynak. 1848. október 1-jén, Nyíregyházán két nemzetőr századot szerveztek, s az egyik parancsnokává Kralovánszky András nemzetőrszázadost választották. Fiai közül hárman a honvédseregben, hárman pedig a nemzetőrségnél teljesítettek szolgálatot. A legidősebb fiú, Kralovánszky Lajos (1814-1855) közmunka felügyelő és városi képviselőtestületi tag volt, majd nemzetőr százados lett. Öccse, Kralovánszky Frigyes (1816-1879) jogot végzett, majd ügyvédi gyakorlatot folytatott Nyíregyházán. Amikor 1848 nyarán az önkéntes zászlóaljat toborozták, a saját költségén készíttette el felszerelését, s beállt a zászlóaljba, ahol főhadnagyi rangot kapva egy szakaszt vezetett. 

 

Az ozorai győzelem után a horvát foglyokat kísérte el a fővárosba, s ott érte az új szolgálati helyre való kinevezése, a Nyíregyházán akkor szerveződő 43. honvédzászlóaljba. Ebben az alakulatban lett december 16-ától százados és századparancsnok. A harmadik fiú, Kralovánszky Gyula (1818-1878) 1848-ban éppen 30 éves, okleveles ügyvéd, városi tiszti ügyész, ő is az önkéntes zászlóaljban, a később legendás hírű szabolcsi 48. honvédzászlóaljban kezdte katonai pályafutását egyből századparancsnokként századosi rangban. Részt vett zászlóalja minden csatájában, s bátor magaviseletét értékelve Buda vára 1849. május 21-i bevétele után az akkor szerveződő miskolci 96. honvédzászlóaljhoz helyezték át, hogy ott erősítse a vitézi szellemet. Kralovánszky Gusztáv (1820-1849) öccsük szintén jelentkezett a nemzetőrségbe, ahol századossá választották. Részt vett az apja által vezetett nemzetőrzászlóalj rendbiztosító szolgálatában, ahol úgy meghűlt, hogy 1849. január elején, 29 évesen elhunyt. Kralovánszky Móric (1822-1892), az ötödik fiú a nemzetőrség szervezése mellett 1848 őszén, a Nyíregyházán megalakított önkéntes vadászcsapatba is jelentkezett és részt vett az 1848. október 30-i schwechati csatában, majd onnan hazatérve szintén az apja parancsnoksága alatt álló zászlóaljban volt százados, századparancsnok. Végig apja mellett szolgált a szabadságharc bukásáig. A legkisebb fiú, az 1848-ban 21 éves mérnökgyakornok Kralovánszky László (1827-1887) is az önkéntes nemzetőr zászlóaljban kezdte katonai pályafutását közlegényként. November 11-én őrmester lett az akkor honvédzászlóaljjá átszervezett alakulatban, 1849. február l-jétől pedig hadnagy lett ugyanott. Budavár ostroma után a Bocskai szabadcsapatból szervezett 52. honvédzászlóaljhoz helyezték át főhadnagynak, később századparancsnok, 1849. június elejétől százados. 

 

A család olyan nagy hírnévre tett szert, hogy maga Kossuth Lajos is egy köszönő és dicsérő levelet írt az öreg Kralovánszkynak, hogy mind ő, mind pedig fiai példamutatóan szolgálják a magyar szabadság ügyét. 2003 óta, Nyíregyháza belvárosában emléktábla őrzi az emléküket.

 

[#Beginning of Shooting Data Section] Nikon D100 2003/04/11 12:24:59 JPEG (8-bit) Fine Image Size: Large (3008 x 2000) Lens: 80-200mm f/2.8-2.8 Focal Length: 86mm Exposure Mode: Programmed Auto Metering Mode: Spot 1/400 sec - f/5 Exposure Comp.: +1.0 EV Sensitivity: ISO 200 White Balance: Cloudy AF Mode: AF-S Tone Comp: Auto Flash Sync Mode: Not Attached Color Mode: Mode I (sRGB) Hue Adjustment: 0° Sharpening: Normal Noise Reduction: OFF Image Comment: [#End of Shooting Data Section]


 

- Dr. Holmár Zoltán történész -

Címkék#március 15

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában