Húsvétkor újjászületik bennünk a világ

Húsvétkor a keresztény világ Jézus feltámadását ünnepli. Az elmúlt években a koronavírus-járvány, most a szomszédos országban dúló háború árnyékolja be az ünnepet. A reformátusok a határ mindkét oldalán segítséget nyújtanak a menekülteknek, erről a munkáról, a húsvét örök érvényű üzenetéről beszélgettünk Fekete Károllyal, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével. 

„Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta.” (Mt 28,1-8) Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Az ön megfogalmazásában mi a húsvét jelentősége? 
Ami az első karácsonykor az Isten Fia testet öltésével elindult, az a feltámadással ért célba. Jézus Krisztus a mi megváltásunkért jött a Földre. Az emberiség egyetemes bűnének, Isten elleni lázadásának megoldása az, hogy Jézus Krisztus legyőzte a halált, a gonoszt, és engesztelő áldozatával megszerezte Isten bocsánatát és az örök életet. Nem a halálé az utolsó szó, hanem az élet győzelméé. A Krisztus keresztje és feltámadása együtt teszi a názáreti Jézust Megváltóvá. Feltámadáshit nélkül nincs keresztyénség. Húsvét örömünnepe az egyházi esztendő csúcspontja, az ünnepek ünnepe. 

Nagy kérdés, hogy a 21. század embere miként szólítható meg, hogyan tudja befogadni a húsvét üzenetét? 

Az élő Úr nem engedi magát múmiává tenni, eszmévé vagy dogmává merevíteni. A feltámadás minden fogalmat szétrepesztő, a szókészletünket túlszárnyaló, amit szem nem látott, fül nem hallott és ember szíve meg sem gondolt, olyan távlatokat hordoz. Ezért a feltámadás a keresztyénség és a keresztyén élet fordulópontja, ami már az első húsvétkor is mindent megváltoztatott. Így megmutatom a hitemet a cselekedeteimből. A minden figyelmet lekötő sírkertet, a halálfélelmet ott kell hagyni, és az élet sűrűjében a Jézusban bízó húsvéti hittel élt keresztyén életstílus változtatja meg a reménytelenséget, a lehangoltságot, a szomorúságot. 

A világ felgyorsult, a keresztény ünnepkörökhöz kapcsolódó szokásokra is kevesebb idő jut. Miért fontos, hogy megtartsuk és továbbadjuk a húsvéthoz kötődő szokásokat? 

A szokások mögött fontos tartalmak vannak. Jelentésük azonban sokszor elhalványul. Kérdés, hogy a jel, a tárgy, a szokás mozzanatai eltakarják-e a lényeget, vagy rávilágítanak arra. A jelektől el kell jutni az üzenetig, addig a többletig, amire a jel, a szimbólum rámutat. Az egyháznak nem szabad belefáradnia, újra és újra el kell vezetnie az embert a jeltől a jelzett dologig. A húsvéti szokások közül például a nyúl, gyorsasága és félénksége miatt az éberség keresztény szimbólumává vált, valamint a bűn és a kísértés előli menekülés jelképévé. Húsvét reggelén Péter és János apostol nagy sietséggel futottak a nyitott sírhoz, hogy figyelmesen meggyőződjenek Jézus feltámadásáról. A tojás Krisztus sírból feltámadásának szimbóluma lett. Ahogyan a tojásból új élet kel ki, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására. Más felfogás szerint a tojáshéj az Ószövetséget, a belseje az Újszövetséget jelképezi. A pirosra festett tojás Krisztusnak az emberiségért kiontott vérére emlékeztet. A locsolkodás pedig a keresztségre utaló szokás: az élet vizével meghintés, védelem a hervadás, a halál ellen, hiszen a víznek tisztító és életadó ereje van. 
 

Jézus Krisztus feltámadása időszerű mondanivalót is hordoz, 2022-ben mi az „üzenet”? 

Az ártatlanok értelmetlen háborús haláláról ma is tud Isten. A gyűlöletvezérelt ember ma is képes megtenni a „Feszítsd meg!”-et embertársaival szemben. A svájci lelkész-költő, Kurt Marti szavaival mondhatjuk: „A mi Urunknak, Istenünknek egyáltalán nem tetszett, hogy páran közületek úgy gondolták: ő így akarta. Annak nevében, ki a holtakat feltámasztotta, annak nevében, ki feltámadott, tiltakozunk a halál ellen.” Isten diadalra vitte az életet, és aki az élet diadalában hisz, az a feladata, hogy az átfogó békességért tegyen meg mindent. Küzdjön a halál ellen az életért, ahogyan Isten küzdött a halál ellen. Az Apostoli Hitvallással valljuk a test feltámadását, vagyis, ha Isten ebben a testben akar feltámasztani, akkor ezért a testért sokkal nagyobb a felelősségünk. Jobban meg kell becsülnünk a testi-fizikai életet, és szabad lelkiismerettel kell harcolnunk a létet fenyegető bűnök ellen. 
A háború közepette is az élet győzelme a reménységünk. Ebből a totális morális kudarcból csak az segíthet kilábalni bennünket, ha az élet győzelmét komolyan vesszük, igyekszünk másként élni, erkölcsileg megváltozni. Az első húsvétkor a felbéreltek hazugsághadjáratát felülírta az örömhírvivő Krisztus-követők igehirdetése. A megsemmisíteni akaró gonosz szándék zátonyra fut az életadó húsvéti békességen. A hatalommániás romlottság korrupcióját legyőzi a feltámadás tisztasága. Az élet Ura előttünk megy, élni tanít másokért és velünk van minden nap a világ végezetéig. 
 

Az orosz–ukrán háború kirobbanása óta a Magyar Református Szeretetszolgálat derekasan helytáll a humanitárius segélyezésben, a határ mindkét oldalán összefogtak a református testvérek. Mi az egyház feladata egy ilyen válsághelyzetben? 

A kárpátaljai határszakaszon az öt határátkelőhellyel közvetlenül két egyházmegyénk érintett: a Szabolcs-Beregi és a Szatmári Egyházmegyék. Közvetetten, ebben a régióban helyezkedik el a Nyírségi Református Egyházmegye is. A környékbeli gyülekezetek a lelkipásztorok vezetésével az elsők között kapcsolódtak be a segítségnyújtásba a polgármesterekkel és a felelős határövezeti személyzettel együtt. Nagyon hálás vagyok azoknak a szolgatársaknak, akik a mai napig helytállnak és pótolhatatlan munkát végeznek. A menekültek fogadásából a gyülekezetek példásan kivették a részüket, minden erejüket összegyűjtve. A Magyar Református Szeretetszolgálat Záhonyban, más segélyszervezetek a többi határállomás mellett végzik szolgálatukat. Az éjszakai ellátást vetésforgóban szervezik meg, ami folyamatos készenlétet igényel. Összetett munkát végeznek az önkéntesek, mint például a helyiségek fertőtlenítése, az orvosi ellátást igénylők segítése, kisgyermekesek támogatása. Az étkeztetésre különös gondot fordítanak. Sajnálatos tapasztalat, hogy figyelni kell azokat is, akik ebből a szomorú állapotból hasznot szeretnének húzni, és kihasználják a jó szándékot. Ami tehát ezeken a fogadóállomásokon történik, az igen komplex munka, az önkéntesek áldozathozatalát nem lehet elégszer hangsúlyozni. 

Püspök úr azt mondta: „mi vagyunk Kárpátalja hátországa”, személyesen is járt a határon túli területeken. Mit tapasztalt? 

Bátorítani mentünk Beregszászra a Kárpátalján szolgáló református lelkipásztorokat, akik mint lelki vezetők odahaza maradtak és a háborús kelet-ukrajnai területeken ők is menekülteket fogadnak be. Gondoskodnak a rajtuk átutazókról, és tartják a lelket az emberekben. Nagyon bíznak Istenben, számítanak az anyaországi segítségre és a testvérgyülekezetekre is. Eddig sem volt könnyű az életük, de most még inkább tudatosan kapaszkodnak Isten igéjébe, és erőért imádkoznak szüntelenül. Békét szeretnének, mert tudják: a megoldás nem a fegyverekben van, azok csak még mélyebb ellentéteket és fájdalmat okoznak. 
 

Mi lesz, ha az adakozók és az önkéntesek kezdeti lelkesedése kifárad, egy idő után alábbhagy majd? 

Naponta meg kell küzdenünk erőkkel, amelyek el akarnak tántorítani a Krisztus-követés útjáról. Ravasz támadások, rafinált „hozzánk férkőzések” kereszttüzében élünk. Kívülről bálványozott személyek és dolgok kápráztatnak, hamis istenek és idegen tanok kínálgatják magukat, belülről pedig testet-lelket kimerítő, idegfeszültséggel teli élet terhel bennünket. Lelki állóképességünk megroggyant a mában élés küzdelmei miatt, ezért kitartó buzdításra van most szükségünk. Komolyan kell vennünk az apostoli biztatást: „Buzdítsátok egymást – amíg tart a ma!” Az Újszövetség nyelvéből lefordítva, a buzdítás kifejezés tartalmát így lehet visszaadni: intsd a tévelygőt, bátorítsd a csüggedőt, figyelmeztesd a feledékenyt, biztasd a bátortalant, vigasztald a bánatost, támogasd és állj mellé annak, aki legszívesebben odadobná a gyeplőt a lovak közé. Ez mind benne van ebben az egy szóban: buzdíts. A keresztyén buzdításból nem veszhetnek ki ezek a tartalmak! A keresztyén buzdítás nem vezényszavakat ad, nemcsak lelkesít és semmiképpen sem fanatizál, főképpen nem uszít, hanem követi Krisztus lelkének vigasztaló szolgálatát megértéssel, szeretettel. Nem szabad egymás kezét elengednünk, hanem egymásba kell kapaszkodni! 
 

A rombolás nyomait látjuk, a hatásait a bőrünkön érezzük majd mi is, lelki értelemben milyen tanulságot hordoznak a történtek? 

Nem mondhatunk le arról, hogy az ember megmaradjon embernek. Az emberség megmutatása alapvető kötelesség. Nem mondhatunk le arról az Istenbe való kapaszkodásról sem, hogy az események összetett rendszerét az Úristen átlátja. Amit sem a telefonokból, sem a hírekből, sem a személyes beszámolókból vagy a műholdfelvételekről nem láthatunk, annak komplexitását Isten látja. Ismeri annak eredőjét és kimenetelét is. Bíznunk kell abban, hogy Isten a békesség oldalán áll. Nem mondhatunk le arról sem, hogy meglássuk a valóságunkat és átértékeljük. Vajon ugyanolyan ízű-e a falat a saját asztalunknál, a saját otthonunkban akkor, hogyha azokra gondolunk, akik most ezt nem tehetik meg? Ez egy összevetést is jelent: miben vagyunk mi, és mibe kerülhetnénk bele. Ráébredhetünk arra, hogy elégedetlenkedéseink milyen relatívak. Észhez térítő az, ami most történik. Leeshetnek a hályogrétegek a szemünkről. Emberi életünkben megjelennek olyan mélységek, amelyekkel szembesülni kell, és szembesít is velük az élet. Nem válogat. Egyaránt érinti az egyszerű embereket, a hírességeket, a vezetőket. Egy ilyen háború híre és következményei nemcsak a katonát, a politikust, a hírolvasót, vagy a hírportált érinti, hanem személy szerint mindannyiunkat. Az ember szívesebben hessegetné el magától mindezt, hogy ez rá nem vonatkozik, de nem mondhatunk le erről a szembenézésről. Foglalkoztat engem is a kérdés: Hogyan tettük ilyen bonyolulttá az életet? Hogyan bonyolítottuk túl a létezésünket? Odáig jutottunk, hogy nem tudunk sebek nélkül, egyszerűen megoldani helyzeteket. Túl sok a felgyülemlett indulat, amelyek feloldására a különböző taktikák, stratégiák, katonai tervek sem voltak elegendők, kitört a háború. Úgy tűnik, tényleg olyan zsigeri indulatok alakultak ki egy folyamat során, amelyek képesek voltak ide vezetni. 
 

A feltámadás ünnepe a remény, az öröm és a megújulás lehetőségét hordozza, valóban újjászületik bennünk a világ? Mit gondol erről? 

Túl sok távolságnövelő tényező rontja az Istenhez közeledésünk esélyeit. Annyi akadály van körülöttünk és bennünk! Fásultság, közömbösség, érzéketlenség, fakóság, szótlanság, imátlanság, hétköznapiság, fantáziátlanság, kiégettség, bánat, keserűség, szégyellősség...Felsorolhatatlanul sok a távolságnövelő tényező, amik nem engednek följebb emelkedni, kilépni, újat kezdeni, ami megakadályoz abban, hogy igazán énekeljük és tegyük is: „Szívemet hozzád emelem és benned bízom Uram!”. De éppen a Krisztus feltámadásáról szóló evangéliumi tanítás mutatja meg, hogy nekünk távolságot áthidaló Istenünk van. Felszámolta a „három lépés távolságot”, elvette az idegenség és messziség nyomasztó keserűségét, mert teremtő Atyaként, megváltó Fiúként és megszentelő-vigasztaló Lélekként közeledett hozzánk. Isten ma is közeledni kívánó Úr, aki nemcsak működteti ezt a világot, hanem vele együtt él, nyög, örül és lélegzik. Folyamatosan a megelevenítésünkön, a feltámasztásunkon, a megújításunkon töri a fejét. A húsvét Isten életpártiságát hirdeti. Számára nincs reménytelen eset. Istenre szorultságunk emberségünk legfontosabb része, ami segít a legnehezebb helyzetekben is megmaradni embernek.