Csenger

2022.04.30. 11:30

Ötvenegyedszer szavaltak

Újra Ady Napokat tartottak a Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégiumában.

LTL

Újból hagyományos módon rendezték meg a matematika-emlékversenyt is | Fotók: Kákos Dávid

A koronavírus-járványhelyzet gátat szabott a tradíció ápolásának, aztán az idén két év kihagyás után újból hagyományos módon megrendezhették az Ady Napok programsorozatot Csengerben. 

Tehetséges versmondók 

– Diáknappal kezdtünk, majd lebonyolítottuk a dr. Fazekas Ferenc matematika-emlékversenyt és az Ady-szavalóversenyt. Ez utóbbinak óriási a presztízse, hiszen már ötvenegyedik alkalommal rendezte meg az intézményünk: 6 iskolából 16 tanuló érkezett hozzánk ebből az apropóból – mondta Barcsay István, a Kisvárdai SZC Csengeri Ady Endre Technikum és Kollégiumának intézményvezetője. 

Barcsay István

A tehetséges versmondók előadásait Méhes Katalin színésznő, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja, Papp Vera, a Makovecz Imre Általános Iskola magyar szakos pedagógusa és Szabó János, a Csengeri Helytörténeti Múzeum igazgatója zsűrizte. A nemzetközinek számító versenyen a csengeri Ady Endre Technikum tanulóin kívül a Kisvárdai SZC tagintézményei, a zilahi és a balassagyarmati testvériskolái vettek részt. 

– A dr. Fazekas Ferenc matematika-emlékversenyre ötödször került sor: 11 iskola 75 tanulója 4 korcsoportban mérhette össze a tudását. A verseny fővédnöke dr. Csiba József, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense volt. Megtisztelte jelenlétével a programot a Szatmári Múzeum részéről Szabó Menyhért, mint a verseny névadójának életútkutatója – tette hozzá Barcsay István. Megemlítette még: – A matematika- és a szavalóverseny résztvevői is értékes ajándékokat vehettek át, melyet ezúton is köszönünk a csengeri önkormányzatnak, a Kisvárdai Szakképzési Centrumnak, az Ady DITE-nek, a Ferr-Trade Kft.-nek, a Szatmári-Ízek Kft.-nek, a Szatmárvidék Coop Zrt.-nek és az Almarégió Kft.-nek és mindenkinek, aki egyéb felajánlással segítette a program létrejöttét. A 6 csapatos színvonalas, nemzetközi futsaltornát nagy örömünkre iskolánk együttese nyerte meg. 

Varró Hanna is szavalt


 


 

Címkék#csenger

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában