Kifordította a romantikus zsánert

Tudod, van az a kérdés, hogy mikor kezdett érdekelni az írás. Erre az alkotók legtöbbször igyekeznek a gyermekkorukban keresni valamit, ami bizonyítja, hogy már akkor sem érdekelte őket semmi más. Én az a típusú kölyök voltam, aki járkált körbe-körbe a szobában és a legapróbb mozzanatig eltervezte, mit hogyan fog játszani. Aztán, amikor belefogtam, azt vettem észre, hogy unom az egészet, mert a legérdekesebb részén, a sztori kitalálásán már túl voltam. 

Szóval már gyermekkoromban is vonzott a történetmesélés, de tizennyolc éves koromig az iskolai fogalmazásokon kívül semmit nem írtam. Persze, sokat olvastam, főleg szépirodalmat – és képregényeket. Csáth Géza novellái voltak rám akkora hatással, hogy én is megpróbálkoztam a műfajjal, de mivel tartottam attól, hogy megmutassam másoknak az írásaimat, sokáig csak az asztalfióknak dolgoztam. Érdekes, hogy ezzel párhuzamosan a Nyíregyházi Főiskolán tanultam, sportújságírónak készültem… 

Új világot teremteni 

Egyedül az akkori barátnőm, ma már feleségem, aki magyar szakos volt, olvasta a novelláimat, de ettől tovább nem mentem, csupán álmodoztam arról, hogy egyszer író leszek. Elsősorban szépirodalommal akartam foglalkozni, de miközben írtam, nem éreztem komfortosan magam benne. Aztán belevágtam egy fantasy történetbe és a helyükre kerültek a dolgok. Élveztem, hogy egy teljesen új világot teremthetek, amiben a környezettől a cselekményig mindent én formálok meg. Ez rendkívül izgalmas volt, tudtam, hogy megtaláltam a hangom. 

Nem sokkal később szembe jött velem a későbbi kiadóm felhívása; kéziratokat vártak, amikről profi szerkesztők mondtak véleményt, és ha elég jónak találták, megjelentették. Ha az önbizalomhiány és a kudarckerülés miatt addig nem is „házaltam” az írásaimmal, tudtam, hogy itt mindenképpen elolvassák a történetemet, értékelni fogják, így kiderül, hol állok és merre kell továbbindulnom, hogy fejlődhessek. Beküldtem egy ifjúsági rémtörténetet, ami nagyon tetszett nekik, mégsem jelentették meg, mert a célközönségnek túl horrorisztikus volt, a 18 éven felüliek pedig nem feltétlenül tudtak volna azonosulni a gyerekszereplőkkel. 

A kiadónak futott azonban egy regénypályázata is, aminek szintén a megjelenés volt a tétje. Elindultam nagy reményekkel, ezúttal egy másik történettel, ami több szűrőn is átment, sokan dicsérték, a cél előtt azonban visszadobta a lektor. Bevallom, egy kicsit összetörtem, ez azonban arra sarkallt, hogy fejlesszem magam, ezért elkezdtem írástechnikával foglalkozni, és újra próbálkoztam. Egy évvel később A jövő harcosai elnyerte a kiadó tetszését, így 2015-ben megjelenhetett az első regényem. A Könyvmolyképző egyúttal azt is vállalta, hogy bármikor küldhetek kéziratot – ez persze nem jelenti azt, hogy automatikusan kiadják, de véleményezik, és ha úgy ítélik meg, átírási javaslatot tesznek. Kell ennél több egy kezdő írónak? 

A jövő harcosai egy időutazós, múltban nyomozós, a görög mitológiára építő urban fantasy magyar szereplőkkel és helyszínekkel, amit eredetileg egy részesre terveztem, de miközben írtam, rájöttem, hogy annyi mindent tudnék még elmesélni, amit egy kötet már nem bír el. Elhelyeztem tehát olyan utalásokat, amikbe kapaszkodva visszatérhettem a történethez, és bár a lezárás is kerek, de úgy oldottam meg, hogy fel tudjam venni a fonalat. A második rész egy évvel később, a trilógia zárófejezete pedig 2017-ben jött ki – azért is szorgalmaztam a minél gyorsabb megjelenéseket, mert olvasóként én sem szeretek évekig várni a folytatásra. 

Romantika – kifordítva 

Észrevetted már, hogy a romantikus regények karakterei gyakran túlidealizáltak, a szerelmi szálak túlfűtöttek, az érzelmek pedig mindent elsöprőek? Láttam, hogy ez egy rendkívül népszerű kategória – a kiadón belül is – a fiatal felnőttek körében, és eszembe jutott, hogy miért ne írhatnék én is egy ilyen regényt, de kifordítva a zsánert. A romantikus sztorik férfi szereplői nem ritkán női vágyálmokat teljesítenek be, az is gyakori fordulat, hogy a rosszfiú a történet végére jó útra tér – ezen akartam változtatni azzal, hogy a negyedik regényem főszereplője egy tizenéves fiú. 

Az volt a célom, hogy hitelesen mutassam be, milyen érzés megismerkedni egy lánnyal, mire gondolnak, mit éreznek közben a fiúk, hogyan élik meg az elutasítást. Az első csók és egyéb démonok a párkeresés első lépéseit láttatja arról az oldalról, ahonnan szinte soha. Ha egy könyv szereplője olyan, mint én, és úgy is gondolkodik, könnyebben azonosulok vele. Nekem is az volt a célom, hogy a fiú olvasók magukénak érezzék a történetemet, a lányok pedig beleshessenek a kulisszák mögé – ezt a kettősséget nagyon kevés regény adja meg. De hogy ne legyen ilyen „egyszerű”, beleszőttem egy, a szokásosnál kicsit ijesztőbb, misztikus szálat is. 

Gáncstalan lovag? 

Érdekes, hogy bár mindig is fantasy írónak tartottam magam, az ötödik, Tested és lelkem című kötetem teljesen realista. Soha eszembe sem jutott, hogy valaha ilyet fogok írni, ugyanis azt gondoltam, hogy az a történet, amiben nincs legalább egy jó kis világmegmentés, csak unalmas lehet. Ha már erre vállalkoztam, elolvastam jó pár romantikus regényt, hogy lássam, mások hogyan csinálják, és volt köztük olyan, ami tetszett, de azt gondoltam, hogy én nem tudnék megtölteni négyszáz oldalt párkapcsolati problémákkal. Akkor jött a történet vezérfonalául szolgáló ötlet, a bosszúpornó, amit önmagában annyira erősnek éreztem, hogy nem akartam elvonni róla a figyelmet egy misztikus vonallal. 

Tíz évvel ezelőtt találkoztam először ezzel a kifejezéssel, az egyik legnépszerűbb magyar hírportál foglalkozott a témával: akkor jelent meg egy netes oldal, ahol olyan lányok meztelen fotóit osztották meg, akiken volt barátaik akartak bosszút állni vélt vagy valós sérelmeikért. A képek mellett megosztották a lányok nevét, közösségi médiás elérhetőségét, akár telefonszámát is. A rendőrség akkoriban csak széttárta a karját, hiszen egy új jelenség volt, az áldozatok ezért úgy érezhették, hogy hiába kérnek, nem kapnak segítséget. 

A csavar a történetben az, hogy ezúttal is rendhagyó szemszögből mutatom be a jelenséget: nem a zaklató, nem is az érintett lány nézőpontjából, hanem egy fiúéból, aki össze akart jönni az áldozattal, mielőtt kikerültek róla a fotók a netre, tehát azelőtt, hogy az összes osztálytársa, tanára látta volna a meztelen képeit. Egy klasszikus romantikus történetben a főhős ilyen esetben meghozza a jó döntéseket, mind tudjuk, mit kell tennie egy gáncstalan lovagnak, hogy segítsen szíve választottján. Én viszont hiteles akartam maradni, így ez a fiú gondol magára, nem feltétlenül a lány jut először eszébe, hanem az, hogy ő mit veszíthet. Senkinek nem akartam megmondani, mit tegyen, csak szerettem volna megmutatni, hogy milyen következményei lesznek annak, ha valaki ilyen helyzetbe kerül. Nem biztos, hogy hasonló szituációban jól dönt majd az a tizenéves, aki olvasta a regényemet, de talán átgondolja, mit kockáztat. A Tested és lelkem talán hamarabb megtalálja az érintett korosztályt, mint egy tévés vagy netes hír. 

Megfelelni a kor kihívásainak 

Amikor búcsút mondtam a szépirodalomnak, ha nem is tépelődtem sokat, meg kellett békélnem azzal, hogy rólam nem olvasnak majd a tankönyvekben, ahogy az elismerés sem a klasszikus csatornákon érkezik. De én megelégszem azzal, ha a történeteim szórakoztatják az olvasókat, ha a fiatalok magukra ismernek a karaktereimben és segíthetek néhány középiskolai élethelyzetet feldolgozni. Meg kell felelnem a kor kihívásainak, és ha ma mindenki arról beszél, hogy a fiatalok nem vesznek könyvet a kezükbe – ami nem meglepő, hiszen rengeteg inger éri őket –, akkor nekem kell annak lennem, aki olyan izgalmas, letehetetlen történeteket ír, amitől rákapnak az olvasásra. Nem bánom, ha csak egy lépcsőfok vagyok a Száz év magány vagy A Mester és Margaritához vezető úton. Ha ennyi a feladatom, akkor ennyi.