Anarcs

2022.05.10. 08:37

Külön mítoszvilág: az ELTE-n is bemutatták

Km

Hat éve Czóbel Minka szülőfalujában, Anarcson Külön mítoszvilág címmel alkotó nőkről, női alkotásokról rendezett konferenciát a nyíregyházi Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület és az a­narcsi Czóbel Minka Kör. 

Szerteágazó tevékenység 

– Az ott elhangzott előadások szerkesztett változatát tartalmazó kötet a nyomdát már 2021-ben elhagyta, ám a könyvbemutatóra a járványhelyzet miatt csak mostanság került sor – közölte Mercs István irodalomtörténész, az egyesület elnöke. 
A nyíregyházi közönség április 8-án vehette kezébe a kötetet, május 3-án pedig az ELTE könyvtárában ismertették meg tanulmánygyűjteményt a szép számban megjelent irodalombarát közönséggel. A dolgozatok felidézik többek közt Dukai Takács Judit, Wohl Janka, Czóbel Minka, Büttner Helén, Luby Margit, Kaffka Margit, Erdős Renée, Török Sophie, Kádár Erzsébet, Nemes Nagy Ágnes, Szabó Magda és Janikovszky Éva alakját, alkotói tevékenységét. A kötetet először Tverdota György, az MTA doktora, majd Török Zsuzsa, az Irodalomtudományi Intézet főmunkatársa értékelte. 
A bemutató moderátora Bihari Albertné alapító titkár volt, aki az egyesület 17 évének szerteágazó tevékenységéről is számot adott, Mercs István pedig a könyvsorozat köteteiről, illetve e friss kiadvány létrejöttéről szólt.

 

Borítókép: Nagy sikere volt a kötetnek Budapesten is | Fotó: Egyesület

Címkék#Anarcs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában