Vakrepülés és iránytű

A sikertől rögvest megrészegül, a kudarcba, csapásba képes azonnal belepusztulni, vagy ha józansága nem hagyja el teljesen, akkor csapongva, vakon keresi a kapaszkodókat. Ezeket találja meg a színházban. Már az ókoriak sem azért népesítették be a theatront, mert könnyed szórakozásra vágytak. Pontosan tudták, hogy attól sokkal többet kapnak ott: útmutatást a bizonytalanságban, választ a ki nem mondott kérdésekben, vigaszt a fájdalomban, reményt a csüggedésben. Feltéve persze, ha olyan nagyszerű művészeknek tapsolhattak, mint tehetjük mi azt a Móricz Zsigmond Színházban. 

Nem véletlenül esett szó történelmi pillanatokról az évadzáró társulati ülésen. A visszatekintés darabról darabra, színészről színészre erősítette meg mindazt, ami az egyszerű néző lelkében is ott mocorgott, de laikus lévén nem tudta megfogalmazni úgy, mint Horváth Illés művészeti vezető. Megtiszteltetés szerkesztőségünk, és természetesen az olvasóink nevében megköszönni az elmúlt évben, években kapott sok-sok élményt, amit nem mindennapi kihívásokkal küzdve nyújtott a társulat. A járvány miatt elmaradt előadások, csonka évadok keltettek bizonytalanságot működésben és küldetésben, de Nyíregyházán erős alapokon nyugszik mindkettő. S ahogy újra benépesült a nézőtér, már nem a kényszerű szünetekre, a maszkok mögé gyömöszölt érzelmekre, hanem a felejthetetlen előadásokra emlékezünk. Arra, amikor hazafelé tartva nevetve idéztük vissza a darabban látott poénokat, gegeket, vagy épp szóhoz sem jutottunk, mert nehezen szakadtunk el a döbbent borzongástól, sebezhető földi létünk, gyöngeségeink tükörképétől. Így marad felejthetetlen az idei tavasz augusztusa is. 
Bodrogi Gyula mondta: „Az kell, hogy a színház érzelmet váltson ki. Ehhez viszont bele kell halni a szerepbe. Mindegyikbe.” A mi színészeink ilyenek, s viszik magukkal a közönséget, hogy együtt támadjanak fel a taps viharában, s együtt érezzék úgy, ez megint micsoda kaland, mekkora utazás volt! Mikor jön a következő?! Szeretjük ezt a színházat, szeretjük, tiszteljük a művészeit és mindenkit, aki csak egy szeget is beüt valahol a szkénében, a háttérben, az is érhet aranykalapácsot. 

Maradunk hűséges hívek, beszélünk, írunk, megvesszük a jegyet, mert szükségünk van az iránytűre, amikor vakrepülésbe csapunk gondjaink sűrű felhőjében.