Mátészalka

2022.08.10. 07:00

Oscar-díjas rendező a fesztiválon

Három nap a filmek jegyében: pénteken kezdődik az I. Adolph Zukor Nemzetközi Film Fesztivál Mátészalkán.

Tizenkilenc ország hatvanöt filmjét vetítik a fesztiválon

Fotó: Illusztráció: Shutterstock

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, Mátészalka ad otthont az I. Adolph Zukor Nemzetközi Film Fesztiválnak (AZIFF) augusztus 12–14-e között. A háromnapos moziünnep során számos, a filmes szakmában nemzetközileg elismert szakember látogat el a városba, hogy jelenlétükkel és értékes előadásaikkal, illetve szakmai beszélgetéseikkel tovább emeljék a rendezvény színvonalát. Természetesen filmekből sem lesz hiány, hiszen tizenkilenc országból összesen 65 alkotást neveztek a különböző kategóriákban. 

– Már a felének is nagyon örültünk volna még akkor, amikor az egész eseményt megálmodtuk. Mindenki nagy várakozással tekint a program elé, a külföldi nevezőink már azért nagyon hálásak, hogy egyáltalán zsűrizhető a filmjük egy Adolph Zukor nevét viselő fesztiválon – mondta az eseményt beharangozó júliusi sajtótájékoztatón Asperján Tamás fesztiváligazgató. 
 

Nemzetközi zsűri 


A filmekhez hasonlóan a zsűri összetétele ugyancsak nemzetközi lesz: elnöke Hargittai László vágó, a tagok pedig Bunyik Béla producer, filmfesztivál-alapító Los Angelesben, a magyar Oscarra nevező filmek amerikai disztribútora, Sinkovics Géza Amerikában élő operatőr, Pikali Gerda színművész és Buzogány Béla színművész-rendező, aki Mátészalkát képviseli. 

 

Augusztus 12., péntek 


Adolph Zukor Filmszínház 
10 óra: nyitó sajtóértekezlet 
10.30–19.30: versenyfilmvetítések 
19.30: sajtó-összefoglaló 
Tony Curtis Kávézó 
17 óra: A Paramount Pictures múltja, jelene és jövője – Hubai Gergely előadása 
18 óra: Szakmai kerekasztal-beszélgetés: A magyar film 120 éve nemzetközi kitekintésben – Ráduly György, a Nemzeti Filmarchívum igazgatója 
Szatmári Múzeum 
20 óra: nyitókoktél 

Augusztus 13., szombat 


Adolph Zukor Filmszínház 
10 óra–19.30: Vetítések 
10.30–12.30: Tom Aspy Pillanat című filmjének vetítése, majd beszélgetés a rendezővel és a főszereplőkkel 
17 óra: Kaszkadőrnek születtem – beszélgetés Piroch Gáborral 
19.30: sajtó-összefoglaló 
Tony Curtis Kávézó 
15 óra: A független filmgyártás Magyarországon 
Romis Film – Egy új film forgatása, beszélgetés Adam Coblerrel új filmjéről Horváth Grétával, Szabó Dórival, dr. Réti László íróval, Mayer Zoltán operatőrrel és Adam Cobler rendezővel 
16 óra: Az ideális forgatókönyv – szakmai beszélgetés Fonyódi Tiborral, az NFI forgatókönyv-fejlesztési igazgatójával 
 

Augusztus 14., vasárnap 


Adolph Zukor Filmszínház 
10 óra–16.30: vetítések 
11 óra: A filmes utómunka – szakmai beszélgetés Hargittai László Balázs Béla-díjas vágóval, az Origo Filmstúdió Utómunka Stúdiójának vezetőjével 
15 óra: A „25 dollár” című rövidfilm vetítése, majd beszélgetés a film rendezőjével, Jimy J. Hollywooddal és a forgatókönyvíróval, Borbás Edinával 
16 óra: Szakmai beszélgetés Szabó István Oscar-díjas rendezővel 
Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház 
17.30: díjkiosztó gála 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában