Tuzsér, Bodrogolaszi

2022.09.08. 14:20

A Lónyay család vándorkiállítása Bodrogolasziba költözik

Amikor megszületett a Lónyay 200 Emlékév gondolata abból az alkalomból, hogy 200 éve született gróf Lónyay Menyhért pénzügyminiszter és miniszterelnök, a szervezőket az a cél vezette, hogy a programok közül néhányat elvigyenek azokra a településekre is, amelyekkel a Lónyay család szoros kapcsolatban volt.

Tuzséron májusban tekinthették meg az érdeklődők a kiállítást

Forrás: Archív fotó: KM

Bodrogolasziban is volt a Lónyayaknak birtokuk, a még most is látható kastély az 1860-as években épült Lónyay Ödön megbízásából  és Ybl Miklós tervei alapján. A II. világháború után a kastélyt államosították, falai között a rendszerváltásig nevelőotthon működött, ekkor került vissza a bencések tulajdonába, állapota azonban tovább romlott, végül 2007-ben a rend 99 évre a Chemin Neuf közösségre bízta az épületet. A Lónyayak letűnt világa című kiállítást már láthatták az érdeklődők Tuzséron és Lónyán, szeptember 9-én pedig 17 órától Bodrogolasziban a Fekete Gólya Oktatóközpontban mutatják be. Köszöntőt mond dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő és Kovács József polgármester, a tárlatot bemutatja az érdeklődőknek Klicsu Ferenc, a Tuzsér Községért Közalapítvány kuratóriumának elnöke. A kiállítás többek között bemutatja a család őseit és nevezetesebb tagjait, gróf Lónyay Menyhért életét és munkásságát. Az egykori miniszterelnök sokoldalú munkássága köszön vissza a tablókról, hiszen betöltötte a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztségét is, de a református egyháznak is az egyik magas rangú vezetője volt. A Lónyay családról készült történelmi összeállítás szeptember 18-ig tekinthető meg a Bodrog-parti településen. 
KM

Címkék#Tuzsér

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában