Nyíregyháza

2023.01.20. 17:38

A kultúránk összeköt bennünket

Amikor Kölcsey papírra vetette híres sorait, nem sejthette, hogy költeménye egyszer majd összeköti a magyarokat szerte a világon.

SzA

– Ez már a huszadik alkalom, amikor itt, a vármegyeházán Kölcsey Ferencet és életútját méltatjuk, de a mostani egy különleges esemény, hiszen 200 éves a Himnusz, így az emlékezés nem korlátozódik egyetlen napra – mondta a pénteki ünnepségen  Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke, és ízelítőt adott abból, hogy ez előttünk álló esztendőben hogyan hívják fel a figyelmet nemzeti imádságunk „születésnapjára” és az alkotó, Kölcsey jelentőségére. 

– Konferenciákkal, emlékkönyvvel, képregénnyel, kiállításokkal, virtuális Himnusz-múzeummal emlékezünk e jeles jubileumra, és egy dokumentumfilm is készült erre az alkalomra – tette hozzá.

Engedhetetlen kötelesség

Természetesen részt vett a az ünnepségen Csoma Zoltán, Szatmárcseke polgármestere is. Úgy fogalmazott: amikor Kölcsey Ferenc papírra vetette híres sorait, nem sejthette, hogy költeménye, semmibe véve az országhatárokat, egyszer majd összeköti a magyarokat szerte a világon. – Azt kívánom, éljük meg még sokszor a Himnusz évfordulóját és azt is: éljük meg a magyarságunkat úgy, ahogy azt szeretnénk – mondta.  

– A magyar kultúra mindannyiunké – ezt már dr. Karádi Zsolt főiskolai tanár, a Kölcsey Társaság alelnöke mondta, aki beszélt a társaság legfontosabb feladatairól, küldetéséről, majd azt az 1833-ban keletkezett levelet idézte, amit Kölcsey Szatmár megye rendeihez írt. „Midőn Magyarnak születtem, együtt velem született az engedhetetlen kötelesség is: híve lenni Hazámnak, híve polgári alkotványunknak; s e kettő fennmaradásáért, s nagyobb virágzásra emeléseért híven tenni mindent, a mit tehetségeim csekély volta véghez vihet”.

A kultúra az, ami összeköt bennünket

– Sokféleképpen gondolkodhatunk a világról, de a kultúránk összeköt bennünket – mondta Román István főispán, hozzátéve, vannak olyan kifejezések, amelyeket csak mi, magyarok értünk. 

– Tudjuk, mit jelent, ha következik a feketeleves, a szőkéről nemcsak egy szín, de a Tisza is eszünkbe jut, nekünk szorul össze a szívünk, ha azt halljuk, Mohács vagy Don-kanyar, és csak mi lúdbőrözünk, ha meghalljuk a Hazám, hazám című dalt, vagy Sinkovits Imre előadásában a Himnuszt. Mindez azt jelenti, hogy a kultúra nem egy megfoghatatlan dolog: úgy van benne a mindennapjainkban, hogy észre sem vesszük. Az, hogy ez sokáig így maradjon, a mi felelősségünk – különösen most, amikor egyre erőteljesebb a „mindent eltörölni”-törekvés a világban. Ady Endre úgy fogalmazott: Őrzők, vigyázzatok a strázsán – mi ezt tesszük – mondta Román István.                

Vajon mi vezette a tollát?

– Kölcseynek a szatmári régióban megszűrt gondolatai a magyar és az egyetemes művelődéstörténetet gazdagítják, de amikor leírta e sorokat, nem tudta, hogy költeménye milyen pályát fog majd befutni – erről beszélt dr. habil Csorba Sándor irodalomtörténész, professzor emeritus. 

– Annyi bizonyos, hogy 200 évvel ezelőtt a hét 3. napján kezdett el foglalkozni a költeménnyel, és észre sem vette, már be is fejezte. Vince napja volt – talán megcsordult az eresz, és ez a víg esztendő reményét keltette benne? Vagy éppen a csikorgó hideg vezette a tollát? Nem tudjuk.

Utazás térben, időben

– Belefogott egy történelmi képsor leírásába, a képzeletét pedig egészen a saját koráig vezette. Mindjárt a vers kezdetén újrateremtőjéhez, megtartójához fordult. Úgy képzelte, hogy Isten előtt áll, meghajol és áldást kér a magyar népre, hiszen Isten ítéli meg, megérdemeljük-e védő kart, s a víg esztendőt. Miközben térben és időben nagy utat járt be a Kárpátok, a Tisza, a Duna, a Kunság és Tokaj említésével, a kereszténységre utalva a kenyérrel és a borral, kegyelemért könyörgött.

– Mert a magyarság, melynek története Ádámmal kezdődött, nem tudott úgy bánni a gyönyörűséges, paradicsomi léttel, hogy képes legyen megőrizni azt. Bűnbe esett, ezért kiűzettetett az édenkertből és ezzel mindannyiunk sorsát meghatározta – így fogalmazott Csorba Sándor, aki önvizsgálatra és számvetésre kért mindenkit.

– Vajon ismerjük eléggé a történelmünket, jól bánunk a ránk hagyott értékekkel? – tette fel a kérdést, zárásként pedig azt mondta, mindenki meríthet a Himnuszból, az emberi szó és a művészetek révén pedig megérezhetjük, hogy egy méltóságát visszaszerző nemzet tagjai vagyunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában