szon.hu PODCAST

2023.01.06. 17:30

Tíz éve tart varázspálcát a kezében

Orémusz Maja azt tapasztalja, hogy a kultúrára van igény, igaz, kell ehhez egy kis varázslat is...

Fotó: Pusztai Sándor

Aligha lehetett volna aktuálisabb időpontot találni arra, hogy Orémusz Maját podcast-vendégnek hívjuk: tavaly volt tíz éve annak, hogy elkezdett kulturális és ismeretterjesztő programokat szervezni, így a beszélgetés jó alkalom volt az összegzésre, de arra is, hogy az irodalom, a zene, a színház szerepéről szót ejtsünk.

Kétszer öt év

A kultúra szeretetét már gyerekkorában magába szívta, és amikor pedagógusként a pályáját kezdte, rendezvényszervező igazgató-helyettesként minden iskolai műsor megvalósítása az ő feladata volt. Így amikor 2012 elején felkérték arra, hogy a Bencs-villában szervezzen meg egy magyar kultúra napi programot, örömmel látott hozzá. Összehozta a képzőművészetet, a zenét és az irodalmat – mint egy lapunknak adott korábbi interjúban fogalmazott: abban bízott, hogy ha a nézők egy este alatt több élménnyel is gazdagodnak, visszajönnek majd. És így lett.

– Nosztalgiával emlékszem vissza az ott töltött öt évre, pedig kezdetben nem is tudtam, hogy milyen összetett feladat vár rám, hiszen akkoriban a villa még vendégházként is funkcionált. A közel 400 műsor fele a saját szervezésem volt, és kiváló emberekkel hozott össze a sors. Azok a fiatalok, akiket fellépőként ismerhetett meg a közönség, ma már táncművészeti vagy színművészeti egyetemre járnak, a zenészekkel, színészekkel, táncosokkal máig jó viszonyban vagyok.  

– Sok megható pillanatnak lehettünk tanúi, emlékezetes műsorokban sem volt hiány, ha csak egyet emelhetnék ki, talán azt az élőzenés divatbemutatót mondanám, amit a villa kertjében rendeztünk és amelyen a színház művésznői vonultak végig kifutón. Csodálatos öt év volt, amit egy ugyancsak öt éven át tartó időszak követett a Városmajori Művelődési Házban.

A saját útját járja

– Folytattuk a népszerű sorozatokat és újakat is indítottunk, a közönség pedig hálás volt a minőségért, amit a műsorok képviseltek és azért a szeretetért, ami áthatott minden egyes előadást. A siker közös: sokat köszönhetek a vendégeknek, a helyi média képviselőinek, a munkatársaimnak, s persze a családomnak, akik mindenben segítenek. És a közönségnek, akik nélkül hiába szerveznék bármilyen programot és akik megmutatják, hogy a kultúrára mindig van igény. Kell ehhez egy varázspálca, de ha azt érzik, hogy kapnak valami pluszt, el fognak jönni. A közép korosztályt és a nyugdíjasokat könnyebb megszólítani, a fiatalokkal nehezebb a dolgom. Ahhoz, hogy el lehessen őket érni, kell egy kis csalafintaság – mondta Orémusz Maja, aki ma már a saját útját járja. Műsorokat szervez, tele van ötletekkel, és mint fogalmaz: az ellustulás nem szerepel a tervei között.  
KM    

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában