A hagyomány szerint aki nagypénteken dolgozik, az a halottakat bolygatja

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán tartott előadást a napokban dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató, aki a Bessenyei Társaság idei első összejövetelén a húsvéti ünnepkörről mesélt. Megtudtuk tőle, hogy a napját a város legnyüzsgőbb helyén, a piacon kezdte, hogy barkát keressen, hisz ami a pálma a Szentföldön, az nálunk ez a kedves cserje. A növények és állatok szép számban voltak jelen az egyházi ünnep világi részleteinek elemzésekor, hiszen a magyar paraszti kultúrában igazi szimbiózisban élt állat, ember és a növényvilág. A szaporaság és termékenység jelképeként számontartott nyúl éppúgy szereplője volt a vetítettképes előadásnak, mint a tyúk és liba a tojások révén, hisz a kézzel készült írott, varrott, patkolt tojások igazi műalkotások a népművészetben. Az állatokat hajdanán be sem fogták például nagypénteken, mert úgy tartották, hogy aki aznap dolgozik, az a halottakat bolygatja. A növények között a zöld színűeknek volt prioritásuk ünnepkor: spenótot, sóskát, csalánt ettek, amikor nagyböjt idején kerülendő volt a hús, némely területeken tojás- és tejfélék is kerültek az asztalra. Annak idején jóval komolyabban vették a tiltásokat, mint manapság, amikor csupán a családok kis része gondolja úgy, hogy a böjtnek fontos a szerepe, noha az egyházi és a pogány hagyományok is megegyeznek abban, hogy a húsvétot megelőző időszakban a testnek és léleknek egyaránt tisztulnia kell. Nekünk, magyaroknak igen gazdag a húsvéti hagyománykörünk, ezért fájó, hogy sok szép szokás kimegy a divatból, gyermekeink lassan azt sem értik, mi a vödrös locsolás, a tojásírás. Az emberek többsége ilyenkor üdülni, pihenni jár, s nem a múltból ránk maradt ünnepi teendőkkel foglalatoskodik – hangzott el az előadáson, amiről Orémusz Maja, a Bessenyei Társaság elnökségi tagja tájékoztatta lapunkat. 

KM