Nyíregyháza

2023.06.03. 12:23

A Bessenyei Társaság a Görögkatolikus Múzeumban

A Bessenyei Társaság a tagjai számára minden hónapban összejövetelt szervez, melynek keretében nem ritkán kulturális intézmények életétébe is betekintést nyernek.

Nyíregyháza legrégebb óta működő irodalmi, művészeti és művelődési társaságának tagjai május végén a Görögkatolikus Múzeumot látogatták meg. A város legújabb látványosságát dr. Szabó Irén igazgató asszony mutatta be. A tárlatvezetés egy kisfilm megtekintésével kezdődött, amely a görögkatolikus egyház történetét foglalta össze. 

 

A Társaság tagjai ezt követően az „Ablak az örökkévalóságra“ című kiállítást tekintették meg, amely a fatemplomok korától napjainkig mutatja be a görögkatolikus egyház történeti emlékeit. A múzeum anyagának részét képezi Fon Lajos ikongyűjtő több, mint 200 darabból álló hagyatéka, melyből szintén kiállításra került egy nagyobb válogatás. A látogatók elsősorban orosz, román és szerb ikonokat láthattak itt, amelyek a 18-20. között készültek. A múzeumi séta a liturgikus tárgyakból összeállított kiállítási egység megtekintésével ért véget. A gyűjteményt a tárgyi emlékek mellett érintőképernyős felületek, audiovizuális elemek és játékok színesítették, melyek kipróbálására szintén volt lehetőség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában