Demecser

2023.06.02. 16:09

Elődeik örökségét őrzik

A hagyományok ápolása, az értékek közvetítése mellett cél a szellemi városiasodás elősegítése is.

Vitális Zsombor, Heisler András és dr. Hunyadi László

Fotó: Archív fotó: Sipeki Péter


Felgyorsult és agyontechnikázott világunkban egyre többen érzik úgy, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk, ha a hagyományok ápolásáról és megőrzéséről, az értékek továbbörökítéséről van szó. 
A múlt értékeinek feltárása, feldolgozása és közkinccsé tétele késztette arra Demecser lokálpatrióta lakóit, hogy 2022-ben megalakítsák a Demecser Öröksége Egyesületet. A civil szervezet elnöke a 23 esztendős Vitális Zsombor lett, aki a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója. 
Érdeklődés a múlt iránt 
Vajon mi késztet arra egy fiatal joghallgatót, hogy a múlt örökségeivel foglalkozzon? 
– Mindig faggattam a nagyszüleimet a múltról, érdekeltek a régi fényképek. Az általános iskolában és a gimnáziumban is volt olyan történelemtanárom, aki elmélyítette jobban a múlt iránti érdeklődésemet. Demecserben nem volt egy olyan civil szervezet, amely felkarolta volna a város kulturális, szellemi és hagyományápoló örökségét. Tavaly éreztük azt, elérkezett az idő, hogy jogi kereteket kapjon a kezdeményezésünk, s létrehoztuk az egyesületet. A legfőbb célunk a hagyományok ápolása és az értékek közvetítése mellett Demecser kulturális és szellemi városiasodásának elősegítése szakmai fórumokkal, konferenciákkal, kiállításokkal – mesélte Vitális Zsombor. 
Név, címer, jelmondat 
– A város önkormányzatával, a civil szervezetekkel és az egyházakkal jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk, kölcsönösen részt veszünk egymás rendezvényein, segítjük egymás munkáját. Az egyesületünk elkötelezettségét három tényező fejezi ki a legjobban. Az első a nevünk, ami jelzi, hogy az elődeinktől kapott örökséget fontos gondoznunk. A második a címerünk, ami Demecser 1786-os pecsétlenyomatának hű tükörképe, a harmadik fontos tényező pedig a jelmondatunk, ami így hangzik: „Múltunk tisztelete, jelenünk méltósága.” Az egyesületünk tíz fővel alakult meg. Van egy háromfős „kemény magunk”: Lucza János helytörténész, Nagy Enikő tanárnő és jómagam. 
Az egyesület elnöke felidézte az eddig elért eredményeket is: – Közreműködtünk 2021-ben az 1956-os emlékmű avatásán. Állítottunk emléktáblát Csintalan József apát-plébános tiszteletére a római katolikus templomban, az általános iskola falán az 1848/49-es demecseri honvédek dicsőségére. Az egykori zsidó iskola is kapott emléktáblát, azon a megemlékezésen részt vett prof. dr. Hunyadi László, Izrael Állam tiszteletbeli konzulja és Heisler András, a Mazsihisz elnöke is. Tavaly ősszel útjára indítottuk helytörténeti konferenciánk sorozatát, az idén tavasszal emléktáblával idéztük fel Petőfi Sándor életét és munkásságát születésének 200. évfordulója alkalmából. 
Botlatókövek a lakóházaknál 
– Ősszel folytatjuk a helytörténeti konferenciát. Jövőre lesz a holokauszt 80. évfordulója, szeretnénk emléket állítani a városból elhurcolt zsidó lakosságnak. A város több pontján botlatóköveket szeretnénk elhelyezni az elhurcoltak egykori lakóházánál. A Székely Had­osztályról sem feledkezünk meg. Sajnos, kevesen tudják, hogy 1919 áprilisában Demecserben történt a hadosztály tényleges fegyverletétele. 

MML 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában