Irodalom
2024.09.14. 12:08
Krúdy Gyula öröksége

Juhász Anna lesz a műsorvezető
Fotó: kultura.hu
Nyíregyháza fontos kulturális, oktatási és művészeti központ. Számos jeles alkotó köthető a városhoz, mások mellett Krúdy Gyula: a neves író lesz az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban eseménysorozat Sanctum programjának „főszereplője” ma, szombaton 14.30-tól a Váci Mihály Kulturális Központ konferenciatermében.
A résztvevők
- Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, aki Nyíregyházán született és aki 14 éves koráig református lelkésznek készült. Jogászvégzettséget szerzett a Miskolci Egyetemen, majd 2009-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott. 2011-től a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, 2014-től 2021 augusztusáig a Nemzeti Színház társulatának tagja volt, 2021. július 1-jétől a Győri Nemzeti Színház igazgatója.
- Lutter Imre versmondó, előadóművész, aki ugyancsak Nyíregyházán született. Hiszi, a sorok között ott van az élet. „És hiszem, hogy mindenki szeret élni: »játékban élni, mely valóra vált«. Ezt mutatom meg, amikor verset mondok a YouTube-on, amikor filmet készítek, amikor színpadra lépek, vers kívánságműsorral jelentkezem a Facebookon, beszélgetek ismert és népszerű vendégekkel a Sorok között az ATV Spiriten, Soron kívül pedig a YouTube-on és a Spirit FM-en. Mert a dolgok változnak. A vers örök.”
- Kiss Eszter Júlia, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja, akinek a legutóbbi évadban hat bemutatója, emellett olykor koncertezik, sőt egyetemi tanulmányokat is folytat. Debrecenben született, a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójában tanulta a színészmesterséget. Mindig is a színészi pálya vonzotta, s örömmel dolgozik Nyíregyházán, hisz „kifejezetten jó dolog olyan helyen lenni, ahol emberileg és szakmailag is jól érzed magad!”.
- A műsorvezető: Juhász Anna irodalmár.
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre