Tánc

2025.03.06. 06:41

Nyírség Táncegyüttes: siker a Néptáncantológián (fotókkal)

Nyírség Táncegyüttes: siker a Néptáncantológián (fotókkal)

Fotó: Majnik Zsolt

Országos néptáncünnep volt Budapesten. A Martin György Néptáncszövetség ismét a Budapesti Operettszínházban rendezte meg a Néptáncantológiát, amelyben az elmúlt év kiemelkedő alkotói, néptáncegyüttesei és szólistái szerepeltek egy műsorban. Több, mint 500 néptáncos és népzenész mutatkozhatott be az Operettszínház sokat látott színpadán a különleges, egyedi válogatás alapján, csak egyetlen előadásban. Ennek megfelelően természetesen a teltház sem maradt el, s a magas színvonalú, 3 órás előadás óriási sikerrel zárult. Szabolcs-Szatmár-Bereget – 1985 óta immár 38. alkalommal – a Nyírség Táncegyüttes képviselte, akik ezúttal a gazdag, virtuóz és még élő szatmári cigánytánc-hagyományokból mutattak be egy összeállítást. A koreográfiát a Hallottad-e hírét Szabolcs vármegyének (rendező-koreográfusok: Éder Róbert és Demarcsek György) című, nagysikerű Nyírség-műsorból válogatták be az antológia műsorába. Az alkotást Demarcsek György készítette, ennek címe: Mátészalkán a cigányok mulatnak. A zenei kíséretet a kiváló Khamoro Budapest Band szolgáltatta, a bemutatót a közönség zúgó vastapssal díjazta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában