Kék Cápák

2019.05.21. 09:56

A Cápák akarták a harmadik helyet

A nyíregyházi kosarasok a sok sérülés ellenére sem adták fel a bronzpárharcot.

Molnár Krisztián

A Nyíregyháza Blue Sharks vasárnap este 85–84-re kikapott a MAFC-tól a harmadik helyért vívott párharc második mérkőzésén, ezzel a negyedik helyen végzett a bajnokságban. A Cápáknak nem volt könnyű feladatuk, hiszen sérülés miatt Bus Iván, Michael Harmon, Fazekas Csaba és Czinger Zoltán sem állt Siska János vezetőedző rendelkezésére. A csapat nagyot küzdve szorongatta meg a fővárosi együttest.

– Ha az utolsó két hazai meccset nézzük, talán mostanra jött ki az a munka, amit az egész szezonban beletettünk – értékelt Siska János. – Hatalmasat fejlődtünk fizikailag, taktikailag, dobásbiztonságban. Pont a végére összeérett a csapat, sajnálom, hogy jöttek a sérülések, mert úgy érzem, hogy meglehetett volna az érem. Így alakult, ilyen a sport. Az biztos, hogy a fiúk mindent megtettek a harmadik helyért. Egy rossz szót sem lehet rájuk mondani, mindenki látta, milyen fiatal csapattal álltunk fel, alig volt cserénk, izgultunk, nehogy lesérüljön még valaki.

Profi volt a hozzáállásuk

A Blue Sharksban több lehetőséget kaptak azok, akik a szezon közben kevesebbet játszottak, vagy nem is voltak a rotáció tagjai, de most éltek a lehetőséggel. Arról is érdemes megemlékezni, hogy az utolsó két összecsapáson 23 év volt a pályára lépők átlag­életkora, volt olyan, amikor egyszerre négy U20-as játékos együtt volt a parketten.

– Ugyanazok játszották végig a vasárnapi meccset, akik a péntekit is, de így is bírták kondival, végig hajtottak. Abban látszódott talán a fáradtság, hogy rosszabbul dobtunk, mint ahogy szoktunk. A fiúk az egész szezonban komolyan vették a munkát, profi volt a hozzáállásuk. Ebben a helyzetben sem adtuk fel, a második meccs­re is próbáltunk alakítani a támadáson, és több pontot is dobtunk, mint idegenben. Azt gondolom, hogy szép a negyedik hely, és ilyen helyzetben reális is. Még egyszer mondom, le a kalappal fiúk előtt – zárta szavait Siska János.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában