futsal

2019.05.30. 20:05

Futsal – Hosszabbításos dráma és hatméteresek után hátrányban a Nyírgyulaj

Győzelmével a Rubeola Csömör került közelebb az ötödik helyhez.

A Futsal NB I. ötödik helyéért rendezett párharc első mérkőzését Nyírbátorban játszották le, ahol a Nyírgyulaj a Rubeola Csömört fogadta. A találkozó előtt a 100. élvonalbeli meccsén túllévő Pallai Gábor csapatkapitányt, a válogatott Siska Gergőt, valamint a csapatot már több mint száz mérkőzése irányító Lovas Norbertet köszöntötték.

A hazai szurkolók három perccel a kezdés után is ünnepelhettek, ekkor azonban már gólnak örülhettek: Valerij Vlasovych találatával vezetett a Gyulaj. A kapott gól után fokozott a tempón a Rubeola, aminek egy kapufa, majd a hetedik percben egyenlítés lett az eredménye, ám alig fél perc telt el és Fekete Viktor is beköszönt, újra előnyhöz juttatva a gyulajiakat.

A második félidő elejével nem volt elégedett Lovas Norbert, nyugtatólag hatott Siska Gergő találata. Viszonylag eseménytelenül telt az idő, amikor a semmiből szépített a Csömör, majd felpörögtek az események. Három perccel a vége előtt egy megpattanó lövés csorgott a hazai kapuba, majd az utolsó előtti percben védelmi hiba okozta az akkor győztesnek tűnő Rubeola-gólt, kevesebb mint huszonöt másodperccel az órán azonban öngólt vétettek a vendégek.

Jöhetett a kétszer öt perc ráadás, melynek első percében Siska Gergő szép mozdulattal tálalt Fekete elé, aki nem is hibázott. A hátralévő időben próbálkozott a Rubeola, de Opre Rajmund kapus a helyén volt, ám öt másodperccel a vége előtt ismét egyenlítettek a vendégek. A hatméteres párbajt a csömöriek bírták jobban, ezzel előnyhöz jutottak a párharcban.

Futsal: NB I., az 5. helyért, 1. mérkőzés

Nyírgyulaj-Rubeola 7-8 (2-1, 4-4, 5-5) – hatméteresekkel

Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Rubeola javára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában