Kék Cápák

2019.06.01. 11:00

Erősebb bajnokságban is fejlődtek

A Cápák büszkék a szereplésükre; több alapember is Nyíregyházán marad.

Jó védekezésből indított gyors játék volt jellemző a nyíregyháziakra

Fotó: Pusztai Sándor

A Nyíregyháza Blue Sharks azzal a célkitűzéssel vágott neki a férfi NB I./B Piros csoport 2018–2019-es szezonjának, hogy a legjobb négy között végezzen. A nyári erősítéseket figyelve az élvonalból kieső MAFC, valamint az évek óta élcsapatnak számító Oroszlány, Veszprém alkotta hármassal az élmezőnyben lehetett számítani, míg a Cápák mellett a BKG, a Honvéd és talán még a Vasas is jó eséllyel pályázott arra, hogy odaférjen a négy közé. A három „nagy” nem is okozott csalódást, míg a nyíregyháziak nagy versenyt vívtak a BKG-val.

A rájátszás első körében is összefutott ez a két csapat, és a Blue Sharks két remek meccsen továbbjutott, ezzel elérte minimális célját. Az elődöntőben már több sérülés is sújtotta a csapatot az alapszakaszelső veszprémiek ellen, akiket így csak megszorongatni lehetett, míg a bronzcsatában a MAFC dolgát is megnehezítették Mokánszki Mátéék, de több alapembere nélkül már nem tudott bravúrt elérni a nyíregyházi együttes.

Az alapcéljukat elérték

– Nem vagyunk elégedetlenek, mert alapvetően ez a helyezés volt a célunk, de a szezon közben alakulhatott volna picit simábban is a négy közé kerülés – értékelte a mögöttünk hagyott idényt Sitku Ernő, a Nyíregyháza Blue Sharks szakmai igazgatója. – Volt néhány olyan vereség, például a Budafok elleni, amit elkerülhettünk volna, de összességében a bajnokság végére feljövő tendenciában voltak a mutatóink, és úgy látom, hogy a játékosaink egyéni statisztikái is jobbak lettek, fejlődtek az előző szezonhoz képest. A négy között lehetett volna nagyobb szerencsénk, és akkor talán még szebb eredményt érhettünk volna el, de az elődöntőben előbb Czinger Zoltán, majd Michael Harmon is megsérült, utána jött az egyetemi bajnokság döntője, amin Bus Iván dőlt ki, és a bronzcsatára Fazekas Csabi is kiesett. Azt gondolom, így is szépen teljesítettünk a harmadik helyért a MAFC ellen. Nagyon köszönjük a szurkolóinknak és mindenkinek, aki támogatott minket, bízom benne, hogy a következő szezonban még szebb eredménnyel tudjuk megörvendeztetni őket!

A bajnokság mellett a Hepp Kupában is jól szerepelt a Blue Sharks, sorozatban harmadszor jutott el a négyes döntőig, és a tavalyihoz hasonlóan idén is ezüstérmet szerzett. Emellett többen játszottak az egyetemi és az U20-as bajnokságban, valamint a nemzetközi EYBL-sorozatban. A többrétű terhelés és tapasztalatgyűjtés inkább pozitívan hatott a csapatra, amely a játék több szegmensében is fejlődött.

– A védekezésben mindenképp előreléptünk az előző szezonhoz képest, az alapszakaszban kevesebb pontot kaptunk, mint akkor, még úgy is, hogy erősebb volt a bajnokság – tekintett vissza a szezonra Siska János, a csapat vezetőedzője.

Védekezés az alapja mindennek

– Átlagban hetvenhárom pontot, az OSE után a második legkevesebbet kaptuk. Ez sokat számított, hiszen a védekezés az alapja mindennek. A szezon második felében, ahogy Mike idejött, a támadójátékunk is erősödött, több pontot dobtunk. A kinti dobásunk is fejlődött, jobb lett a dobószázalékunk. Az alapszakasz végére egy győzelemmel többet értünk el, mint tavaly, ám ez csak a negyedik helyre volt elég. Az előttünk végzők játékosállománya erősebb volt, ezért is lehet mindenki büszke a szereplésünkre. Hogy ebből mit tudunk átmenteni a következő idényre, az attól is függ, hogyan alakul a játékoskeretünk. Ha lesznek távozók, helyettük szeretnénk legalább olyan szintű játékost hozni, és jó lenne, ha a légióst is hamarabb megtalálnánk.

Ahogy az edző fogalmazott, folyamatosan fejlődnie kell az edzőknek, vezetőknek is, ennek megfelelően idén nyáron is képzi magát, hogy újdonságokkal tudja segíteni a csapat felkészülését. A hazai játékospiac lassan felpörög, júniusban az önfejlesztés mellett már a keret kialakításán lesz a hangsúly.

MK

A mag együtt marad

A korábbi gyakorlattól eltérően az előző idényben Tóth Gergely és Bazsó Brúnó személyében két, nem nyíregyházi magyar játékos is érkezett. Sitku Ernő elmondása szerint hasonlóra most is van esély.

– Van rá lehetőség, de egyelőre meg kell néznünk, hogy milyen anyagi lehetőségeink lesznek a következő szezonban – mondta Sitku Ernő. – A legfontosabb feladatnak azt tartom, hogy a mag maradjon, és majd később meglátjuk, milyen pozícióban tudunk és kell erősítenünk.

A jelenlegi csapatból már biztosan marad Bus Iván, Bazsó Brúnó, Tóth Gergely, Czinger Zoltán, Mokánszki Máté, Sitku Márton, Vaskó György és Demeter Ádám. Biztos távozó még nincs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában