ülőröplabda

2019.07.15. 08:02

Ülőröplabdázók kontinensbajnoksága

Nyíregyháziak a válogatottban, a középmezőnyben zárhatnak csapataink.

Hétfőn kezdődik és szombaton ér véget Budapesten az ülőröplabda Európa-bajnokság. Legutóbb tizenhárom esztendeje volt hazánk házigazdája ülőröplabda-kontinensbajnokságnak, mégpedig Nyíregyházán. Most a Ludovika Aréna ad otthont a találkozónak, amelyen tizenhat nemzet képviseletében férfi- és női válogatottak is versengenek.

Minél eredményesebb szereplés

A férfiaknál két hatos csoportban indul a küzdelem, és négy-négy együttes jut a negyeddöntőbe. A nőknél a nyolc válogatottat két négyes csoportba osztották. Mindenki továbbjut a negyeddöntőbe, ám nem mindegy, hogy a folytatásban a másik csoportból ki lesz az ellenfele.

A magyar csapatoknak Raska Gyula a szövetségi kapitánya, aki egykoron az NYVSC és a Sportula színeiben játszott, utóbbi klubban ülőröplabdázott is. A férfiválogatottban a Nyíregyházi Sportcentrum játékosai közül négyen kaptak helyet: Mányák Attila, Domina József, Kertész Róbert és Peres János.

– Úgy vélem, a felkészülésünk jól sikerült, sajnos a férfiválogatottnál az utolsó héten sérülések okoztak gondot – kezdte érdeklődésünkre Raska Gyula. – A mezőny nagyon erős, elég ha csak a címvédő és világbajnok oroszokra, a szintén erős németekre, ukránokra vagy a többszörös paralimpiai bajnok bosnyák válogatottakra gondolok. Ráadásul a férfiaknál vannak, akik profi klubokban játszanak.

Hazai környezetben szeretnénk minél eredményesebben szerepelni, amennyiben a középmezőnyben végeznének csapataink, akkor már nem lennénk elégedetlenek – vélekedett Raska Gyula.

KM


Ülőröplabda: Európa-bajnokság

Férfiak, csoportbeosztás:

A csoport: Magyarország, Németország, Ukrajna, Lettország, Szerbia, Litvánia.

B csoport: Oroszország, Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Hollandia, Horvátország, Törökország.

A magyar válogatott kerete:

Bernáth Csaba, Domina József, Gergencsik János, Kertész Róbert, Kovács László, Mányák Attila, Peres János, Székely Ferenc, Veleg Krisztián

Nők, csoportbeosztás:

A csoport: Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Németország.

B csoport: Oroszország, Finnország, Ukrajna, Olaszország, Nagy-Britannia.

A magyar válogatott kerete: Bárdos Daniella, Csillag Edina, Juhász Veronika, Kovács Éva, Nebehaj Barbara, Szabó Éva, Szabó Zita, Szabóné Sipos Éva, Szilágyi Erzsébet, Szűcs Gyuláné, Várhegyi Anikó

Ezek is érdekelhetik