Nyíregyháza Spartacus

2019.08.09. 15:43

Pozitívumokat is látott a vereségben a Szpari edzője

A játékkal nem volt elégedetlen Zoran Szpisljak, és látott pozitívumot.

Meglepetéseket is hozott a második vonalbeli focibajnokság szerdai, második fordulója. Ezek közé tartozik a Nyíregyháza Spartacus hazai premierje.

A piros-kékek azt a Dorogot fogadták, amelyik az első körben szintén nyert. Mint ismert, a nyíregyháziakat a kihagyott helyzetekért végül a ráadásban büntette Sitku Illés, és a dunántúliak nyertek 1–0-ra. A forduló után már csak öt együttes nem vesztett pontot, sajnos a Szpari nincs közöttük.

Kell még dolgozni

– Ami a pontokat illeti, csalódás az eredmény, a játék már nem volt ilyen. Az első félidőben nem voltunk igazán acélosak, ám szünet után több helyzetet is kidolgoztunk, amiket gólra válthattunk volna. A játékkal nem vagyok elégedetlen, mert látszik a javulás, de helyzetkihasználáson még kell dolgoznunk.

– Szünetben arra hívtam fel a figyelmet, hogy többet kell kezdeményeznünk a középpályán – folytatta Zoran Szpisljak. – Jobban felbontani, kinyitni a dorogiak védekezését, és jó átadásokkal indítani. Ebben volt hiány az első félidőben, sok volt a direkt passz, a középpályások nem adtak elég opciót. Több labdát kértem a szélekre, hiszen látszott, hogy Alex meg tudja verni az emberét. Ezekre fektettük a hangsúlyt, meg arra, hogy több helyzet kell. Az első félidőben ebben voltunk rövidek, elől nem volt meg az a mozgás, az az akarás, amivel megzavarhattuk volna a vendégek védelmét.

Voltak biztató elemek

– Mindig fájó, ha egy meccs­ből nem tudjuk kihozni azt, amit szerettünk volna. Viszont most is voltak olyan pozitívumok, amelyekre lehet építeni. Nagyon kiegyenlített bajnokság elé nézünk, még mindenki keresi magát ebben a szakaszban. Talán a Győr jött ki ebből a két fordulóból a legjobban az élcsapatok közül – így Zoran Szpisljak.

Ami a következő kört illeti, vasárnap Soroksáron lép pályára a Szpari, ott lehet kiköszörülni a szerdai csorbát.

ML

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában