röplabda

2019.08.03. 09:12

Sokat tanult a válogatottban

Varga Eliza sajnálja, hogy mérkőzésen nem kapott lehetőséget.

A Fatum-Nyíregyháza hétfőn megkezdi a felkészülést a következő szezonra. A csapat egyik alapemberének, Varga Elizának valószínűleg nem kell sok idő, hogy visszarázódjon, a 20 éves játékos jóformán egész nyáron mozgásban volt.

Varga Eliza rutinosabban kezdi a következő szezont | Fotó: Pusztai Sándor

Eliza az Európa-bajnokságra készülő, illetve az univer­siadén részt vett válogatottal edzett, ám nem mutathatta meg magát igazán, mert a román szövetség nem adta át a játékos papírjait a magyar szövetségnek. Nemzeti csapatban tehát csak a szomszédnál játszhatna.

– A bajnokság után május 6-áig maradtam Nyíregyházán, majd Budaörsön készültem a válogatottal, amellyel visszatértem ide, később pedig Kaposváron folytattuk a munkát. Június elejétől két hétig Szigetszentmiklóson már az universiade­válogatottal edzettem. Mivel még nincs játékengedélyem, így magyar színekben nem szerepelhetek, ezért egyik válogatott mérkőzésen sem léphettem pályára. Emiatt a felkészülés végén sem volt már rám nagy szükség.

Segítettek az idősebbek

– Nagyon rossz érzés, hogy nem játszhattam, persze tudtam már az edzőtáborok elején, hogy így lesz. Annak viszont nagyon örültem, hogy a lányokkal edzettem és megismertem őket, illetve az idősebbektől sokat tanultam ilyen kis idő alatt is. Gondolok itt például Liliom Ritára, aki néha edzések után is szívesen ott maradt velem, hogy kijavítson vagy megmutassa a helyes testtartást egy-egy ütésnél. Értékes tapasztalatokkal gazdagodtam.

Egy kis idő azért pihenésre is maradt. Eliza a válogatottbeli program után meglátogatta az anyukáját Romániában, és a párjával is kirándulgatott, mielőtt visszatért Nyíregyházára.

MK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában