Asztalitenisz

2019.09.05. 12:32

Óvatos szakvezetői várakozások

Visszafogottan latolgatta az esélyeket mindkét szakvezető.

Hétvégén útjára indul a kaucsuklabda az NB II.-es bajnokságban. Megyénket két egyesület képviseli az osztályban, az előző kiírást megnyerő Nyírbátori ASE és az NB III. Észak-Alföld csoportjának bajnoka, az Apagy SE. Mindkét gárda komoly célokkal vág neki a bajnokságnak.

Összeállt a régi csapat

– Az előző szezont kényszerűségből töltöttük az NB III.-ban, mert több meghatározó játékosunk is távozott tőlünk – tekintett vissza Oszlánszki László, az Apagy csapatvezetője. – A nyíregyháziak visszalépésével azonban ezek a játékosok visszatértek hozzánk, így megerősödve kezdhetjük meg szereplésünket. Gyakorlatilag saját játékosaink kerültek vissza hozzánk, Poór Tibor, Fodor Géza, de még elképzelhető, hogy Kiss Zoltán is nálunk folytatja. Tulajdonképpen összeállt ismét az NB I.-ben szerepelt csapatunk.

– Ezzel a gárdával odaérhetünk a dobogóra, de a többi csapat igazolásait nézve az első ötben szeretnénk végezni – latolgatta óvatosan az esélyeket a szakosztályvezető.

– Július közepén kezdtük meg a felkészülést, de akadt néhány dolog, ami hátráltatott bennünket. Poór Tibor például a rendészeti Európa-bajnokságra készül, így keveset tudott velünk együtt gyakorolni. Pár edzőmérkőzést is játszottunk, azt gondolom, tisztességesen felkészültünk, meglátjuk, mire lesz elég – fogalmazott Oszlánszki László.

Nem álltak le nyáron

– Keresztesi Kittivel kiegészülve a bajnokságot nyert csapatunkkal vágunk neki a küzdelmeknek. A fiatal, tehetséges szatmárnémeti versenyzőre most még nem számíthatunk, mert makacs hát- és deréksérüléssel küszködik, így később kapcsolódik be a munkába – mondta Csekő Sándor, a Nyírbátori ASE szakosztályvezetője. – Rá nem csak ebben az osztályban számítunk, komoly szerepet szánunk neki az extraligás női gárdánkban is.

Az NB III.-as bajnokságot megnyerő Apagy SE gárdája

– Nyáron szinte nem álltunk le, tíz nap kivételével végigedzettük a szünidőt. Tölgyes Dorottya feszített tempóban dolgozta, edzette végig a nyarat, korosztályos versenyeken és edzőtáborokban vett részt folyamatosan. Ő azonban a sűrű versenyprogramja miatt nem mindig tud a rendelkezésünkre állni, ami nagyban befolyásolhatja eredményességünket. Hétfős kerettel, folyamatosan rotálva játsszuk majd mérkőzéseinket. A bajnoki cím természetesen kötelez bennünket, nem cél ennek megvédése, de mindenképpen a dobogón szeretnénk végezni – osztotta meg céljukat Csekő Sándor.

AZ NB III.-ban is kezdenek

Szombaton már asztalhoz állnak NB III.-as alakulataink is, az Észak-Alföld csoport tizenkét fős mezőnyében hét megyebeli csapat is indul: a Fehérgyarmat, a Mátészalka, a Záhony, a Vitka SE, a Várda SE mellett a magasabb osztályból visszalépő Trió-Maxi Nyíregyháza és a megyei bajnokságot megnyerő Kék együttese.

BB

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában