autósport

2019.10.09. 08:12

Magyarok az autósok olimpiáján

Hattagú magyar válogatott indul a novemberi Vallelungában, a különleges autós versenyen.

Hat versenyző alkotja azt a magyar válogatottat, amely részt vesz november elején a Róma közelében található Vallelunga versenypályán az első „autósport-olimpián”, a Motorsport Gamesen.

Versengő pilóták

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a nemzetközi szövetség (FIA) a nyári és téli olimpiák mintájára hozta létre az eseményt, amelyen a pilótákból álló válogatottak mérik össze tudásukat, és melyet a tervek szerint évente egyszer, mindig más helyszínen rendeznek majd meg.

Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke elmondta, a hazai szövetség pályázat útján választotta ki azokat a versenyzőket, akik az első Motorsport Gamesen képviselhetik Magyarországot. A válogatottban öt kategóriában – szimulátorban, gokart szlalomban, driftben, Forma–4-ben és túraautóban – hat versenyző áll majd rajthoz.

A Vallelungában rajthoz álló magyar csapat legismertebb tagja a kétszeres gyorsasági kamionos Európa-bajnok Kiss Norbert lesz, aki pályafutásának korai szakaszában, 2005 és 2010 között Magyarországon különböző túraautós sorozatokban nyert országos bajnoki címeket.

Gokart szlalomban Kiss Dorka és Németh Bálint, szimulátorban Báder Benjámin, driftben Szántó Zoltán, Forma–4-ben pedig Tóth László lesz a magyar induló.

MTI

Címkék#autósport
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában