Teke

2019.11.02. 12:10

Nem becsülik le ellenfelüket

A Nyíregyházi TK még soha nem játszott a Szentgotthárddal.

Szombaton a Szentgotthárdot fogadja a Nyíregyházi TK szuperligás gárdája. A vasiak az előző szezonban jutottak fel a legjobbak közé, és csak nagy nehézségek árán tudtak ott maradni.

Ebben az idényben is kiesési gondokkal küzdhetnek majd, hiszen a tabella alsó harmadában helyezkednek el.

– Még soha nem játszottunk a Szentgotthárd ellen, mivel abban az évben jutottak fel a Szuperligába, amikor mi az NB I.-ben játszottunk.

Egyre jobb formába lendülnek

– Nem lebecsülve ellenfelünket, az eddigi eredmények alapján nekünk ezt a mérkőzést meg kell nyernünk – szögezte le határozottan Finta Zoltán, a nyíregyháziak játékosa. Nem lehet azonban félvállról vennünk a találkozót, hiszen a bajban lévő gárdák foggal-körömmel küzdenek minden megszerezhető ponttért.

– Nálunk mindenki bevethető, húzó játékosaink mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb formába lendülnek, ezért bizakodva várjuk a történelmi találkozót, amelynek hazai pályán mindenképpen mi vagyunk az esélyesei. Ezzel az eséllyel élni is szeretnénk, mert csak így lesz értelme az eddigi munkánknak – fogalmazott a nyíregyházi játékos.

BB

Ezek is érdekelhetik